Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
Az újonc ÁgyúSokk csapata nem akármilyen intenzitással kezdte grundfocis bemutatkozását. Gyors egymásutánban két mérkőzést is elvállaltak, és noha a Beerdrinkers ellen beleszaladtak egy kiadós vereségbe, az ugyancsak első meccses Budai Ászok legyűrésével egy órával később már a győzelem ízét is megismerhették. Stark Gábor tolmácsolásában olvashatjuk az utóbbi párharc fordulatokban egyáltalán nem szerénykedő eseményeit.
A legjobb meccsek tudósítása, valamint a legeredményesebb csapatok bemutatása mellett a továbbiakban kiemelet figyelmet kívánunk szentelni azokra a Grundfocis játékosokra is, akik személyiségükkel, küzdenitudásukkal, tehetségükkel példaértékűek lehetnek a többiek számára. Rovatunkat a vecsési illetőségű FC Focisokk kapusával, Török Sándorral, alias Panzerrel kezdjük. Az indok pedig nem más, minthogy az I. GRUNDFOCI KUPÁN a köz érdekeit szem előtt tartva, kettős kézsérüléssel védte végig csapata valamennyi mérkőzését.
Honlapunk életébe 2008. május 17-e igen meghatározó dátumként vonult be, hiszen Budapest szűkebb környezetétől elszakadva, első ízben adatott meg, hogy egy barátságos mérkőzés formájában vidéki csapatok is aktív részeseivé válhassanak közösségünknek.
Május 10-e, szombat meghatározó nappá vált közösségépítő honlapunk életében, hiszen aktív csapataink kérésére első ízben sikerült előrukkolnunk saját szervezésű kupaversennyel.
Kilenc csapat és hetvennégy bátor futballista...
Csoportbeosztások, mérkőzések, góllövők...
Íme a Kupa legjobb képei! Érdemes nézegetni...
A Vasas műfüves pályája szombat 10 órától kora délutánig vállalkozó szellemű grundfocisainkól volt hangos. Szerencsénkre az időjárás is kegyeinkbe fogadott minket, így a kilenc csapat szikrázó napsütésben vívhatta élet-halál meccseit. A részletes beszámolóra és a fényképek feltöltésére ugyan még várni kell egy kicsit, azonban a kupa végső sorrendjét és az új grundfocis ranglistát talán már most sem érdemtelen böngészgetni...
A hír igaz... Ne felejtsétek, szombaton a Vasas pályán 10 órától I. GRUNDFOCI KUPA!!! Amennyiben nem látod csapatod címerét felhívásunkban örömmel tudatjuk, még semmi sincs veszve. Gyertek bátran! Mutassátok meg ki az úr a grundon!!!
Hagyományteremtő rovatunk ezúttal egy lelkes vecsési baráti társaság otthonába látogat el. Vendéglátónk pedig a Focisokk szóvivője -ha úgy tetszik csapatkapitánya-, Pintér László, azaz más néven Pinyó.
Hétfőn este szakadó esőben, egy három csapatos mini kupa keretében tartotta meg a GHFC, a Fradi4ever, és a Napredak a most szombaton megrendezésre kerülő első I. Grundfoci Kupa főpróbáját.
A Grundfoci Kupára készülő vecsési srácok nevükhöz méltóan, valósággal "lesokkolták" a standard kapusukat nélkülözni kénytelen Ördögöket. A nagyarányú - honlapunkon rekordnak számító - gólkülönbséggel végződő mérkőzést Pinyó, a győztes csapat szóvivője eleveníti fel számunkra:
, avagy csontzene három felvonásban, a fáradhatatlan Kexx (Beerdrinkers) tolmácsolásával:
Rémálom a Bártfai utcában... Airkz, a Napredak kapitánya így emlékszik vissza csapata idegenbeli sikerére:
Már nincs 100%-os csapata Grundfocis közösségünknek! A poraiból feltámadt fradi4ever szenzációs győzelme véget vetett a Napredak veretlenségi sorozatának. Mindamellett a piros-fehérek továbbra is a pontlista élén tanyáznak, míg a zöldek felkapaszkodtak az ötödik helyre.
Új kiírás a Vasas és a BVSC műfüvön (1139, Bp. Fáy u. 58 és 1142, Bp. Szőnyi út 2.)
Következő NS-es felhívásunkban már Ti is ott szeretnétek lenni? Akkor nincs más dolgotok, mint jelentkezni a május 3-án megrendezésre kerülő I. GRUNDFOCI KUPÁRA!!!
A sörnek és a sörivás "kultúrájának" Európaszerte komoly hagyományai vannak. A futballnak úgyszintén. Így, ha e kettő ötvöződik, kapásból mindenkinek Anglia vagy Németország jut eszébe. Pedig elég csak Budaörsig menni, sörben és fociban ott sincs hiány. Legalábbis ezt a nézetet vallja a Beerdinkers szóvivője, Gyalay Korpos Ádám...
A debütáns SZTSC-t egy góllal legyőzve a Napredak sorozatban nyerte harmadik mérkőzését. A piros-fehérek az Amblen ellenében ezzel átvették a pontlista vezetését. A győztes fél szóvivője -egyben szószólója-, Kiss Zalán kitörő lelkesedéssel summázza az eseményeket....
A grundfocis csapatainkat bemutató rovatunk, a nyolc éves múltra visszatekintő Napredakkal kezdjük. Kérdéseimre Airkz, azaz Kiss Zalán, a csapat szóvivője válaszol:
Az utóbbi időben egyre gyakrabban merült fel kérdésetek, igényetek egy rendszeres, saját szervezésű kupasorozat létrehozásával kapcsolatban. Sokat gondolkoztunk a kérdésen és mivel honlapunk elsődleges célja hazánk kispályás csapatainak teljes körű összefogása, érdekképviselete illetve kiszolgálása, elhatározásunkat gyors tett követte.
A Ferencváros, az állam és az Esplanade Real Estate Kft. vezetői aláírták az FTC focicsapatának és 6+2 hektáros ingatlanjának eladásáról szóló szerződést.
Várpalotai győzelmük után botlottak a Focisokk, míg az Amblen ellen elszenvedett vereségét feledve, első grundos diadalát ünnepelhette a hazai pálya előnyét élvező Beerdinkers. Gyalay Korpos Ádám, a "sörivók" középpályása, szóvivője eképp kommentálja csapata második meccsét:
Méretes zakóval mutatkoztak be a zöld-fehérek, az Amblen továbbra is veretlen! A vesztes fél számára igencsak lehangoló végeredményt még Csank mesternek is igen nehéz lenne kimagyaráznia. Erre a cseppet sem hálás feladatra vállalkozik most Kúman, a fradi4ever szóvivője...
Április 7-én újra összemérte erejét a GHFC és a Napredak. A már-már klasszikusba hajló párosítás ezúttal is izgalmas, fordulatos, hajtós, érzelmekkel teli mérkőzést hozott. Airkz, a Napredak kapitánya a tőle megszokott, élvezetes körítéssel tárja elénk a mérkőzés történéseit:
Szekeres Ferenc, azaz Szekics szakavatott tolmácsolásában részesei lehetünk az Amblen első Grundfoci.hu-s (a helyszínt tekintve egyben hazai) diadalának:
Április 9-én újra indul Budapest egyik legrégebbi műfüves labdarúgó bajnoksága... A bajnokságok előreláthatólag április 9-től július 31-ig műfüves pályákon zajlanak. Nevezni továbbra is a keddi-, a szerdai-, és a pénteki palánkos illetve a csütörtöki-, a pénteki-, és a vasárnapi (1. illetve 2. osztály) vonalas ligákba lehet.
Kexx, a Beerdrinkers hátvédje a következőképp emlékszik vissza csapata Grundfocis debütációjára:
Egy éppen csak kibontakozóban lévő sportág számára minden esemény, verseny, megjelenés kulcsfontosságú. Ha ez a verseny ráadásul Európa egyik legszebb városában, Párizsban van, és felvonultatja a freestyle foci színe-javát, akkor igazi ünnepnapról beszélhetünk.
Győzelemmel kezdett a Napredak...