Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
Ha apró késéssel is, de korábbi ígéretünk betartva végre felkerültek híroldalunkra a 2. Grundfoci Kupa legjobb képei. Érdemes megemlíteni, miszerint az alábbi fotók Hegybíró Bence keze munkáját dícsérik. Amennyiben a "Best of-os lista" alapján megtetszett valamelyik képsor, - illetve kíváncsi vagy a többire -, úgy megrendelés esetén, normál papír fotó formájában is igényt formálhaszt az általad kiválasztott fényképekre.
"A tizenéves játékosokból álló, lényegében a 2. Grundfoci Kupán bemutatkozó Spirit Of The Team, első barátságos mérkőzését a hasonló korosztályú erőt képviselő Budai Ászok FC ellen vívta. A meccs elején az Ászok megpróbálta gyorsan dűlőre vinni a három pont sorsát, ennek fényében egy korai góllal át is vették a vezetést. Néhány perccel később azonban kapusuk rossz ütemben jött ki, így egyik védőjátékosuk - más lehetősége nem lévén - kénytelen volt kézzel beleütni a hálóba tartó labdába. Szabó Dávid sikeresen értékesítette a hétméterest, majd a félidő befejezése előtt egy akciógóllal fordítani tudtunk." - Fehér Gábor (a SOTT csapatkapitánya)
A két paksi csapat párharca ezúttal is a Grund FC sikerével zárult. Mint ahogy az előző találkozó, a visszavágó is meglehetősen fegyelmezett, sportszerű légkörben zajlott, mindössze két alkalommal kellett szabálytalanság miatt megszakítani a játékot. A vendégek 2-0-ás félidő után végül 4-1-re hozták a meccset. A győztes alakulat színeiben Oláh Richárd volt a legeredményesebb, 3 találatig jutott. Fodor Marcell ugyancsak feliratkozott a góllövők közé, míg az Atom szépítő találatát röviddel a mérkőzés "lefújása" előtt Pető József szerezte.
Májusi első kupánk sikerén felbuzdulva teljesen egyértelművé vált számunkra, a nyár első hónapja sem maradhat grundfocis torna nélkül. A szervezési munkálatok közepette elsősorban arra összpontosítottunk, hogy a nevezési létszám tekintetében "továbberősödjünk", illetve a meglévők mellett, minél több frissen regisztrált alakulatot aktivizáljunk. Felhívásaink szerencsére értő fülekre találtak, és az érdeklődők számát nézve már az elején világossá vált, olyan helyszínt kell találnunk, amely mind minőségében, mind pedig a rendelkezésünkre álló pályák viszonylatában garantálni tudja a rendezvény színvonalát. "A győztes csapaton ne változtass" szindrómát követve, egyszóval maradtunk a Vasason.
4 korszerű műfüves pálya, 36 mérkőzés, 864 perc játék, és ami a legfontosabb: 201 gól, ami 5,58-as meccsenkénti gólátlagnak felel meg. Hogyha már a számoknál tartunk ez legfőképp azért dicséretes, mivel a 2. Gundfoci Kupa napján Budapest körzetében több, mint 30 fokot mértek. Árnyékban! Ilyennel viszont aznap nem igen találkoztunk, tehát maradt a tűző nap, illetve házifeladatként nekem a mérkőzések összefoglalószerű pontos lajstroma...
A május 10-én első ízben kiírt Grundfoci Kupát 9 csapat, illetve 74 lelkes labdarúgó részvétele tette teljessé. Azóta eltelt hat hét. Hál Isten nem eredménytelenül, hiszen a tettre kész alakulatok száma időközben jelentős gyarapodásnak indult, így második tornánkra már 15 csapat, 126 játékossal nevezett.
Fordulatos, jó iramú mérkőzésen debütált a két tizenéves játékosok alkotta paksi csapat. Izgalmakban már a meccs legelején sem volt hiány. Mikolics Dániel fejesével az első percben a Grund FC szerezte meg a vezetést, majd Pető József révén előbb egyenlített, Izsák Adrián góljával pedig fordított az AFC. A kihívó fél játékosai nem adták fel, sokat futottak, aminek meg is lett az eredménye.
Ahogy a cím is utal rá, második alakalommal megrendezett kupaversenyünk újfent a Barátok közt diadalát hozta. Mindamellett azonban nem szabad megfeledkezni a többi, többségében honlapunk életébe frissen bekapcsolódó alakulatról sem. A Bambusz, a Spirit Of The Team, az Andolini, a Boca Juniors, a Lágykenyér, a Wave Budapest, az Untánaegysör, a Bakator, a Légió és a Ráday All Stars legénysége úgy érkezett június 21-i tornánk helyszínére, a Vasas műfüvesre, hogy vajmi kevés fogalmuk lehetett a valós erőviszonyokról. Viszont felkészültségüket jelzi, a tíz "újonc" csapatból öt a középdöntőben is szerepet kapott, közülük került ki a legjobb junior gárda, illetve sokáig úgy tűnt, a Boca Juniors komoly meglepetést okozhat a hihetetlen hőségben zajló maratoni kupaviadal (a legjobbaknak nyolc mérkőzést kellett hét órán belül teljesíteniük!!!) döntőjében is.
Aki a szombati nap folyamán kilátogat a másodízben megrendezésre kerülő Grundfoci Kupára, az egyik csapat színeiben egy olyan kvalitású játékossal is találkozhat, - adott esetben akár össze is mérheti tudását -, mint Lisztes Krisztián. A hazai labdarúgás utóbbi két évtizedének egyik legfényesebb csillaga meglehetősen impozáns mérleggel büszkélkedhet. 17 évesen játssza első NB1-es mérkőzését nevelőegyesülete, a Ferencváros színeiben, egy évvel később pedig már a válogatottban is lehetőséget kap. A zöld-fehérekkel 1995-ben és 1996-ban bajnok, 1994-ben és 1995-ben kupagyőztes, valamint nevéhez fűződik az első magyar gól a Bajnokok Ligájában. 1996-ban a nemzeti tizeneggyel kijut a olimpiára, majd mint annyian, külföldön próbál szerencsét. A Bundesliga három élcsapatában is megfordul, a Stuttgarttal Német Kupa-győztes, tagja a KEK döntős csapatnak, de a Werder Bremenben sem okoz csalódást. 2004-ben a német zöld-fehérekkel a kupa mellett a bajnokságot is megnyeri. 2005-ben átigazol a Borussia Mönchengladbach-hoz, de egy súlyos keresztszalag-szakadás hamar szertefoszlatja álmait. A rendkívül rokonszenves, közvetlen és mindenféle sztárallűrtől mentes 49-szeres válogatott játékossal egy hangulatos kis újpesti kávéházban sikerült beszélgetnem...
Ha jobbak a labda-trükkjeid, mint Ronaldinhónak és úgy tudsz a sodró ritmusú zenére táncolni, hogy közben a foci szinte a lábadhoz nőtt, akkor ragadd meg az alkalmat! A "Red Bull Street Style" a világ legjobb "freestyle" focistái után kutat. Lépj be Te is a nemzetközi mezőnybe, és mutasd meg tehetségedet a "freestyle" színpadán és a világ előtt!
2008. június 7-8-án, a vadonatúj csömöri műfüves pálya adott otthont a jubileumi 20. Kamino.hu Kispályás Labdarúgó Vándorkupa küzdelmeinek. A torna a Steel-Car Kft. megérdemelt győzelmét hozta, második a címvédő Granata lett, a harmadik helyet pedig az "újonc" Másnap szerzte meg. A tornát szervező Kamino.hu legénysége ezúttal kénytelen volt beérni a negyedik pozícióval... Az utóbbi csapat kapitánya, Pinkóczi Tibor, így felemás érzésekkel, ámde mindenképp elégedetten számol be az eseményről:
A Díszhímek személyében újabb tizenévesekből álló ifialakulat kapcsolódott be a grund vérkeringésébe. Könnyű dolguk azonban nem volt, hiszen első ellenfelüknek azt a Beerdrinkers-t választották, akik a hónapok során begyűjtött mérkőzésrutint saját javukra fordítva, egyre egységesebb arculatot mutatnak. A mára már szinte kollégámmá avanzsálódott kexx, azaz Horváth Gergely rövid beszámolója következik:
Mint láthatjátok, következő kupaversenyünkig már csak szük másfél hét van hátra. A nevezések megkezdőztek, amennyiben kedvetek lenne megmérkőzni honlapunk legbátrabb csapataival, várjuk jelentkezésetek!
... most pedig stilszerűen következzék a visszavágó krónikája.
Két óra, két mérkőzés, két ellenfél, két nagyarányú Fagyi4ever győzelem. Nagyjából eképp lehetne summázni a vasárnap, - a Vasas-pálya "műgyepén" - történt eseményeket. Na persze ehhez pedig kapcsolódnia kell két tudósításnak is...
A budai illetőségű BSÁI impresszív bemutatkozása minden előzetes várakozást felülmúlt. A csapat szóvivője, Csinger József sem számított ilyen nagyarányú győzelemre.
A KUPAMÉRKŐZÉS menüben már találkozhattatok az új kiírással. Ha nem, itt a lehetőség, hogy olvassátok!!!
A két budai alakulat gyors egymásutánban két alkalommal is megvívott egymással. A barátságos hangulatban zajló mérkőzések dacára a tét igen nagy volt. A Beerdrinkers számára a fő célt a tabella első helyén tanyázó Napredak befogása jelentette, míg a Budai Ászok gárdája első grundfocis pontjaiért szállt csatába. A bevezető után a szó a 'Drinkers krónikását, Horváth "kexx" Gergelyt illeti.
azaz egy Vándorkupa története néhány mondatban. A torna szervezőjének, Pinkóczi Tibornak jubileumi visszaemlékezését olvashatjátok.
avagy egy rangadó kaminós szemmel, Pinkóczi Tibor tolmácsolásában.
Sporttörténelmi pillanatnak lehettek tanúi, akik péntek este a Sorira vetődtek, hiszen a Grundfoci portál életében először adatott meg, hogy egy aktuális bajnokság két résztvevője a "kötelező program" mellett, szabadon élt honlapunk lehetőségeivel (beszámoló, kreditpont, ranglista). Dicséret illeti mindkét csapatot, hiszen ezzel a lépéssel utat nyitottak a többi, szervezett keretek között működő kispályás csapat számára is. Az igazságos döntetlennel végződő mérkőzést Molnár Zoltán Jonatán, a RÉT FC szóvivője értékeli.
Csapatbemutató rovatunk heti főszereplője a Kamino.hu. Eredménylistájukat böngészgetve nem csodálkozhatunk kiváló Grundfoci Kupás szereplésükön sem, viszont interjúnk mondanivalója nem pusztán az eddig elért sikerek felevenítésére koncentrálódik. Szemléletükkel, foci iránti elkötelezettségükkel a frissen alakult, javarészt fiatal játékosokból álló csapatok számára is követendő utat mutathatnak.
A május 10-én megrendezett I. GRUNDFOCI KUPÁN egy ízben már győzni tudott a White Alders frissen összeállt gárdája. A Budai Ászok ellenében most újra megízlelhették a siker ízét. Az óbudai csapat ezzel bekerült az első tízbe, így a szóvivő, Bulyovszky Balázs méltán lehet elégedett.
Május 31-én, a Bp., XIII. kerületi Vasas műfüves pálya ad otthont a TIPPMIX KUPA országos döntőjének. Számunkra külön öröm, hogy abból a négy Grundfocis csapatból, amely részt vehetett a selejtezőkben, egyikük - méghozzá az I. GRUNDFOCI KUPÁT meggyőző fölénnyel nyerő Barátok közt - ott lehet eme rangos, komoly tradíciókkal rendelkező torna 16 legjobb alakulata között.
,az ellenfél szemszögéből. A több értelemben is történelmet író meccsről Pinyó, azaz a másik cséká kommentjét olvashatjátok...
A kamino.hu bemutatja: "a HUSZADIK..." /XVI. Kerületi kispályás labdarúgó vándorkupa, 20. kiírás / A GRUNDFOCI.HU TÁMOGATÁSÁVAL!!!
Újabb nagyarányú győzelmével az FC Focisokk csapata megszilárdította pozícióját ellovasaink mezőnyében, míg az erősen tartalékos felállásban játszó ÁgyúSokk újabb zakóba futott bele. Stark Gábor, az utóbbi alakulat szóvivője, - teljesen érthetően - nem volt túlságosan boldog a "futsal" mérkőzésbe torkollt grundmeccs után...
Megkapta trófeáját Pintér László (FC Focisokk), az I. GRUNDFOCI KUPA gólkirálya is...
Amint láthatjátok június 21-ét érdemes a naptárba bejegyezni, hiszen alig egy hónap, és itt a 2. GRUNDFOCI KUPA!!!
A gólkülönbség tekintetében új grundfocis rekordot szállító mérkőzésről Horváth Gergely (kexx) tanulságos beszámolóját olvashatjátok...