Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2008-04-27 - Grundfoci hírek

NAPREDAK - FRADI4EVER 2-3 (1-1)

Már nincs 100%-os csapata Grundfocis közösségünknek! A poraiból feltámadt fradi4ever szenzációs győzelme véget vetett a Napredak veretlenségi sorozatának. Mindamellett a piros-fehérek továbbra is a pontlista élén tanyáznak, míg a zöldek felkapaszkodtak az ötödik helyre.

Az Amblen ellen bemutatott kiábrándító bemutatkozásunk három dolgot vont maga után. Mindenek előtt fel kellett rá készülnünk, hogy a 11-0-s vereség tükrében mindenki számára mi testesítjük meg az ideális ellenfél fogalmát. Mivel mi sem pusztán mazochizmusból focizunk és lehetőség szerint olykor-olykor akár még nyerni is szeretnénk, így több poszton is erősítenünk kellett. Valamint ki kellett dolgoznunk egy olyan átfogó csapattaktikát, amely játékosaink kvalitásait veszi alapul. Az eleddig mindhárom meccsét fölényesen nyerő Napredak kihívását őszintén megvallva nem szívesen fogadtam el, a felzárkózást mindenképp célszerű lett volna gyengébb ellenfelek ellenében megkezdeni. Viszont a pálma is teher alatt nő...

Mindenesetre a mérkőzés megkezdése előtt cirka egy órával úgy érkeztem a Kolozsvári Tamás utca végén elterülő önkormányzati sportpályára, hogy csapatom több mint felével, életemben nem volt szerencsém együtt futballozni. Sőt, hármójukat egyáltalán nem is ismertem. A szedett-vedett jelző tehát ezúttal sem kerülte a fradi4evert, akárcsak azon a bizonyos Amblen elleni találkozón... Szerintem már a Napredakosok is előre elkönyvelték a tuti három pontot. Egyedül az lehetett kérdéses számukra, hogy végül hány gólt pakolnak be nekünk. A mérkőzés előtt szóvivőjük, Kiss Zalán még miheztartásként rám küldött egy üzit, miszerint összeállít számunkra egy rokonszenves kis papírzsepi csomagot. Illetve jelezte, hogy a végeredmény tekintetében ugyan nincs félelme, noha vélhetően pár stabil emberét nélkülözni lesz kénytelen.

A vidám hangulat közepette abszolvált fényképezkedések után este nyolckor útjára indult a labda. A 2x30 perces összecsapás a Napredak számára meglehetősen szokatlan metodika szerint kezdődött. Egyfelől ezúttal nem viharban kellett játszaniuk, másodszor pedig heves támadások özönét ránk zúdítva öt perc elteltével már ők vezettek. Kvázi nem nekik kellett az eredmény után rohanniuk. Az igazat megvallva, a meccs ezen időszakában elsöprő rohamaikkal szemben vajmi keveset tudtunk kezdeni. Pechemre a test-test elleni párharcok egyik kárvallottja pont én lettem, az egyik akciónál olyan csomagot kaptam a sípcsontomra, amit még ma is csak bontogatok. Mivel a bekapott gól után sem csökkent ellenfelünk lendülete, így kénytelenek voltunk mi hozzájuk igazodni. Első körben kapust váltottunk. Ez azért fontos, mert nincs fix hálóőrünk, mondhatni szerfelett utál mindenki védeni! Ezt a problémát leegyszerűsítve jött be a képbe a magántulajdon-jogviszony tisztelete. A kapustartozéknak spontán kinevezett motoros-kesztyű Amice barátom (azaz Sinka Lali) tulajdona volt, így ha nehezen is, de beadta sudárnak még véletlenül sem nevezhető derekát. Ekkor még nem hitte, hogy rövidesen az eposzi hősök magasságába emelkedik. Mint ahogy én sem hittem, hogy kiegyenlítünk, ámde Novice (Kovács Zoli) szemfüles találatának köszönhetően a félidő felénél 1-1-re módosult az állás. A válaszgól végre tartást adott a csapatnak, és már nem azt néztük, hogy mikor kapunk, hanem azt, hogy mikor rúgunk... Cseréink ugyanolyan elszántan, ugyanazzal a lendülettel vették fel a küzdelmet, mint a többiek. Csak egy cél lebegett a szemünk előtt: győzni minden áron!

A fordulás után a Napredak rátett még egy lapáttal és egy gyors támadás pontos befejezéseként Erős megszerezte csapata és saját maga második gólját. Lelkesedésünk ellenére mi meg megint futhattunk az eredmény után. De nem törtünk meg, és a pirosak sem tették meg azt a szívességet, hogy akár egy pillanatra is megálltak volna. Folyamatosan bombázták kapunkat, azonban Lajosunknak ezen a napon maga Lionel Messi sem tudott volna több gólt rúgni. Amit meg kellett fognia, azt megfogta, a többi lövés meg úgyis visszapattant a kapufáról. Volt ilyen vagy nyolc, de erre igazán jó kapus nem is mozdul... Motoros-kesztyűben meg pláne. Csak azt kell védeni, ami kapura megy! Talán ez is közrejátszott abban, hogy a középpályán és az ellenfél kapuja előtt is egyre látványosabban kezdtünk el focizni. Játékosaink oroszlánként rohantak minden labdára, így az utolsó 20 percben több alkalommal is hatalmas helyzeteket alakíthattunk ki. Az első gólra váltott ziccer Rózsa Bali ( aki egyéb iránt a Magyar Tekeszövetség Főtitkára és fanatikus Újpest szurkoló!!!) érdeme. Egy mesterien megjátszott kontra után okosan gurította el a labdát az ellenfél kapusa mellett, ezzel megint egál! Hátra volt még tizenöt perc, és mindkét fél számára már csak a győzelem lehetett elfogadható eredmény. A játék minden viszonylatban rendkívül kiegyenlített képet mutatott. Felforrósodott légkör, helyzetek mindkét oldalon, a sportszerűség mezsgyéin belül életre menő komoly párharcok. És pár perccel az egyenlítés után jött fordulat, a slussz poén, és üldözöttekből hirtelen üldözőkké váltunk. Matza Iván gólja a győzelmet jelentette számunkra. Kétszer kerültünk hátrányba, és mégis mi nyertük a mérkőzést! Néhányunk számára talán ez volt eddigi focis pályafutásunk legfontosabb viadala.

A második találat felelőse, Rózsa Balázs a következőképp sommázta az eseményeket: "Három év után újra a pályán, ráadásul gól és győzelem... Mi kell még? Talán még több gól és még több győzelem... Nagyon jól esett! Köszi az egész csapatnak! A kapusunk meg óriási volt, neki külön köszönet!!!"

És végezetül adassék meg az utolsó szó joga az ellenfél szóvivőjének, Kiss Zalánnak is : "Hát még egyszer gratulálok! Még jó, hogy a meccs előtt írtam Neked, hogy tartalékosak leszünk (így most talán nem tűnik úgy, mintha magyarázkodnék), gyakorlatilag nyolcunkból három játékos nem állandó csapattag. Egyébként pont így játszottunk a bajnokságban első meccsein is: össze-vissza, ész, meg passz nélkül, és mostanra szoktunk rendesen össze. Na mindegy, lesz egy visszavágó!!! :)"

Nekünk meg a hétvégén az I. GRUNDFOCI KUPA, ahol hat játékosunk előre bejelentett távolmaradása miatt, ismételten egy új csapatot kell építenünk...

Góllövők: Erős (1-0), Kovács (1-1), Erős (2-1), Rózsa (2-2), Matza (2-3)

A fradi4ever felállása: Garas, Kozelka, Sinka, Botyánszki, Jeszenszki, Matza, Rózsa, Kovács, Pató, Veres, Kis

A mérkőzés legjobbja: Sinka (fradi4ever)

Hozzászólások