Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2008-06-30 - Grundfoci hírek

2. GRUNDFOCI KUPA - A BESZÁMOLÓ

Májusi első kupánk sikerén felbuzdulva teljesen egyértelművé vált számunkra, a nyár első hónapja sem maradhat grundfocis torna nélkül. A szervezési munkálatok közepette elsősorban arra összpontosítottunk, hogy a nevezési létszám tekintetében "továbberősödjünk", illetve a meglévők mellett, minél több frissen regisztrált alakulatot aktivizáljunk. Felhívásaink szerencsére értő fülekre találtak, és az érdeklődők számát nézve már az elején világossá vált, olyan helyszínt kell találnunk, amely mind minőségében, mind pedig a rendelkezésünkre álló pályák viszonylatában garantálni tudja a rendezvény színvonalát. "A győztes csapaton ne változtass" szindrómát követve, egyszóval maradtunk a Vasason.

A vállalkozói kedv felmérése alapján egy 4x4 csapatos, BL rendszerben történő lebonyolítási metódust vettünk alapul. Ehhez adott volt négy kiváló minőségű műfüves pálya, négy MLSZ játékvezető, valamint 15 csapat. Előzetesen természetesen tizenhatra számítottunk, azonban sajnálatos mód vannak olyanok emberkék is, akiknek az adott szó vajmi keveset számít. Az egyik újonc gárda - a LionBoys - szóvivőjével még a kupa előtti napon váltottam üzenetet (ki tudja hányadszor!), és határozottan - a szavait idézve 10.000%-osan - ígérte, dacára a be nem fizetett előnevezésnek, reggel 9-kor a Fáy utcai sporttelepen találkozunk. Mondanom sem kell, ez nem így történt. Röviden ennyit a bizalomról, a nagyvonalúságról, illetve a néhány szóvivő által a kezdetekben igencsak vitatott az előnevezés fontosságáról.


Egy Barátok közt gól a negyvennégyből

A csapatvezetők közreműködésével kisorsolt csoportbeosztások alapján már az első körben komoly csatákra lehetett számítani. Az 1. négyesben a Jóbarátok - a májusi harmadik-, a Bambusz FC - amelynek első csapata a KAMINO a második lett -, Pintér László személyében a gólkirályt adó vecsési FC Focisokk (7.), illetve az újonc Spirit Of The Team került. Az ellentmondást nem ismerő dominancia jegyében viszonylag könnyedén lépett túl ellenfelein a Jóbarátok és a Bambusz is, egymás elleni 3-3-mas mérkőzésük pedig azt jelentette, 7-7 pontjukkal a középdöntőben folytathatják menetelésük. A Focisokk legénységének 3 pont, azaz a SOTT fölött aratott 1-0-s győzelem jutott osztályrészül.

A 2. csoport az igazi zsákbamacska benyomását keltette, hiszen sem az Utánaegysör, sem a dunakeszi illetőségű Bakator, sem a dunaegyházai légió, sem pedig a Ráday All Stars nem küzdött még korábban grundos porondon. Aztán az első kör után kirajzolódott, hogy a megyei szinten nagypályázó "vidéki" csapatok játékosai képzettebb erőt képviselnek fővárosi vetélytársaiknál. Párharcaik érdekessége, miszerint teljes mértékben sikerült lekopírozniuk az 1. csoport tabelláját. Egy 1-1-es egymás elleni döntetlen után így a Bakator és a Légió jutott tovább, míg a "Sörösök" igyekezete ezúttal a Ráday kétvállra-fektetésére volt elegendő.



Légió - Ráday All Stars

A 3. csoport első továbbjutó pozíciója mondhatni már a sorsolásnál eldőlt. Mint ismeretes, a májusi tornát a Barátok közt pontveszteség nélkül nyerte, majd két héttel később hasonlóképpen abszolválták a Tippmix Kupa fővárosi döntőjét is. Ráadásul Lisztes Krisztián "leigazolásával" egy 49-szeres válogatott, Bundesligát, BL-t, KEK-et, olimpiát megjárt játékost szintúgy soraikban tudhattak. Viszont a csoport második továbbjutó helyének sorsára sem kellett sokat várni, az 1. Grundfoci Kupát hatodikként záró White Alders FC előbb az BVSC-s bajnokságból érkező Wave Budapestet, majd a Fagyi4evert is bekapott gól nélkül verte.

A 4. csonka csoport újfent három grundos újoncot avatott, illetve nekünk a mérkőzésszám miatti huzavona kapcsán komoly fejfájást is okozott. Mivel az első kör befejezése után mind a négy pontos Boca Juniors, mind pedig a 3 pontot bezsebelő Lágykenyér FC elvetette a visszavágók lejátszásának lehetőségét, így a hármas, és egyben a torna legnagyobb kárvallottja kétségkívül a egyébként rendkívül szimpatikusan játszó, ámde első meccsén hatalmasat betliző Andolini lett. Korai kiesésük nem megérdemelt, hiszen egy pontjukat az ellen a Boca Juniors ellen szerezték, amely alakulatnak a döntőig lényegében senki sem tudott megálljt parancsolni.

A középdöntők két négyes csoportban, és szinte kibírhatatlan kánikulában folytatódtak tovább. Az "A" jelzéssel ellátott csoportban a Barátok közt életét a Bambusz, a Lágykenyér és a Légió kellett volna, hogy egy kissé megnehezítse, azonban Lisztesék ezen a napon elég magasra tették a mércét. Mérlegük újabb három mérkőzés, és újabb kilenc pont. A másik elődöntős pozícióért a rutinos Bambusz, és a fiatalos hév által jócskán feltüzelt Lágykenyér vívott parázscsatát. Mivel mindketten átgázoltak a Fair-play Díjas Légión, egymás elleni mérkőzésük került fő hangsúlyba. A vége egy megszenvedett 1-0-ás siker a Bambusznak, míg a Lágykenyér játékosai a legjobb junior csapatnak járó kupával vigasztalódhattak.

A "B" csoportot a White Alders FC révén ugyancsak egy junior alakulat tette színesebbé. Komolyabb továbbjutási reményekkel viszont nem rendelkeztek, és miután a Bakator második csoportmeccse után gyakorlatilag szintúgy búcsúra lett kárhoztatva, a Jóbarátok és a Boca Juniors mérkőzésén az jelentette az igazi tétet, hogy az elődöntőben melyikőjük kerülje el a Barátokat. A Manchester mezben játszó Bocások nem bíztak semmit sem a véletlenre, és egy gól ellenében hatot tömtek riválisuk hálójába.

A döntőben való részvételért következésképp a Boca Juniors a Bambuszt, a Barátok pedig a Jóbarátokat kapta. Ekkor már valamennyi csapat utolsó tartalékait élte fel, és a 40 fokos melegben kisebb szünetekkel, immár hetedik mérkőzésünket vívták. Ennek megfelelően az erőviszonyok képe is azon múlott, melyik fél zörgeti meg először ellenfele hálóját, és melyik lesz az a csapat, akinek mindent egy lapra feltéve támadnia kell. Lehetőségeit pontosabban kihasználva a Barátok és a Boca két gólos előnnyel került döntőbe, míg a harmadik helyért - immár a nap folyamán másodízben -, a Jóbarátok és a Bambusz csatázhatott.

Ezen párviadal inkább keltette egy túlélési harc hangulatát, mintsem futballmérkőzésért. A sérülések és a fáradtság jelentősen megtizedelték mindkét gárdát. Poraiból a Jóbarátok tudott hathatósabban feltápászkodni, és a hamar hátrányba került Bambuszosokat lekontrázva 6-1-el zárták a mérkőzést. Győzelmük zálogaként egy újabb harmadik helyezettnek járó grundfocis serleggel gyarapodhattak.

A finálé előtt egyértelművé vált, a torna gólkirály címét a Barátok közt játékosainak egyike viheti haza, azonban személye még kérdéses volt. A csapatkapitány Gyevát 15, míg Bocz 12 találattal állt a góllövőlista élén. Csendben megjegyzem: Lisztes Krisztián neve mellett mindössze négy gól szerepelt, ezzel is igazolva, nem a név és az egyéni tudás számít, hanem az, hogy az adott játékos mennyire megszokott tagja az alakulatnak. Meglepetésre, az állandó kapus nélkül focizó Barátok hálójába Gyevát Gyula került. A legnagyobb meghökkenést viszont nem ez a csapaton belüli döntés, hanem a Boca Juniors mindent elsöprő rohamai jelentették, amelynek eredményeképpen nem csak a döntő irányítását, hanem Léhi találatával, a vezetést is átvették. Noha még utána is volt helyzetük, fokozatosan hátrébb tolták soraikat, és a kontrákra próbáltak építeni. Ez a taktika viszont hosszútávon nem minden esetben kifizetődő, és így történt jelen körülmények között is. Röviddel a félidő lefújása előtt Bocz egyenlített, majd a második játékrészben Cseresznyés két alkalommal is büszkén lendíthette magasba kezét.



A boldog győztesek

A 2. Grundfoci Kupa - csakúgy, mint az első - a Barátok közt győzelmével zárult, a második hely a Boca Juniors-é, míg harmadik a Jóbarátoknak jutott. A torna gólkirályi címének a 15 gólos csatár/kapus Gyevát Gyula örülhetett, a legjobb kapusnak járó díjat pedig a Boca hálóőre, Fekete Zoltán vihette haza.

Hozzászólások