Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2008-06-11 - Grundfoci hírek

BEERDRINKERS FC - DÍSZHÍMEK 5-1 (3-0)

A Díszhímek személyében újabb tizenévesekből álló ifialakulat kapcsolódott be a grund vérkeringésébe. Könnyű dolguk azonban nem volt, hiszen első ellenfelüknek azt a Beerdrinkers-t választották, akik a hónapok során begyűjtött mérkőzésrutint saját javukra fordítva, egyre egységesebb arculatot mutatnak. A mára már szinte kollégámmá avanzsálódott kexx, azaz Horváth Gergely rövid beszámolója következik:

"Egy kis sallangmentes "nyalizás" az elejére. Szóval amikor csapatommal jelentkeztünk az akkor még igen "fiatal" grundfoci.hu-ra, őszintén szólva, nem igazán hittem a dologban. Látva a kezdeti érdeklődéshiányt, és azt, amikor egy-egy meccs leszervezése a 4-es metró építésére fordított idő hosszával állt egyenes arányban, nem gondoltam, hogy ez az egyébként remek kezdeményezés valaha is sikert arathat. Aztán most vasárnap szembesültem azzal, ami már hetek óta kezdett nyilvánvalóvá válni: a grundfoci.hu bizony telitalálat volt, és működik. A hét utolsó napján ugyanis a Tétényi úti centrumban azon vettük észre magunkat, hogy a lefoglalt pályára azért kell várnunk, mert azon egy másik grundfocis meccs zajlik. Ezzel párhuzamosan pedig már 80 aktív csapat van regisztrálva, és a 2. Grundfoci Kupát szervezik! Szóval szép volt Kúman! Fiúk, csak így tovább!


A ranglista második helyén tanyázó 'Drinkers

Most pedig következzék a mérkőzés. Röviden essünk túl ezen is. Vasárnapi ellenfelünket, a Díszhímek csapatát jól ismertük, hiszen egy évfolyammal alattunk járnak a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumba, és már nem először játszottunk ellenük. A meccs a Beerdrinkers már-már szokásos kezdeti bénázásával kezdődött. Ezt kihasználva a Díszhímek több helyzetet is kialakítottak, de gólt szerezniük, nem sikerült. Viszont lassacskán beindult a Drinkers henger: Gyalay, Ősz, Szalai, és rögvest 3-0 a képzeletbeli eredményjelzőn. A félidő után kapust cseréltünk, de még ez is belefért. Egy szerencsés Díszhím találat után még kettőt rúgtunk, kialakítva ezzel az 5-1-es végeredményt.

Győzelmével a Beerdrinkers vészesen megközelítette a Napredak gárdáját a ranglistán, és innen üzenjük is nekik, hogy jól nézzenek körül ott elől, mert nem sokáig élvezhetik már a magaslati levegőt."

Hozzászólások