Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2009-08-17 - Grundfoci hírek

WHITE ALDERS FC - CSAKATRICK FC

Az augusztus 29-i kupa még messze van, így a főszerep továbbra is a barátságos mérkőzéseké. A White Alders kapitánya, Bulyovszky Balázs így emlékszik vissza felkészülési derbijükre: "A Csakatrick csapata ellen nem számítottunk könnyű meccsre (akik tegyük hozzá, kifejezetten normális ellenfélnek bizonyultak), ugyanis legutóbb 3+1-ben 17-14 re nyertek ellenünk...."

A másik három ok:

- kapus nélkül voltunk (Dani védett)
- Gergő személyében egy védővel rendelkeztünk (Bulyo lett végül a másik...)
- csere nélkül álltunk fel

Aztán szerencsére az első félidőben mi tudtunk inkább dominálni, és 7-3-ra vezettünk. Sejtettük, hogy az első 30 percben oda kell figyelni, mert az ellenfél játékosai ügyesen adogattak, fizikálisan is rendben voltak, ráadásul két cserével rendelkeztek. Ezután bekövetkezett amire számítottunk: elfáradtunk, így előbb kiegyenlítettek, majd 5 perccel a meccs vége előtt már 8-10 volt a képzeletbeli kijelzőn. Átfutott agyunkon, hogy könnyen ki is kaphatunk, ezért gyorsan rúgtunk egy gólt és maradt még idő egyenlíteni. Ezt Bulyo meg is tette. A slusszpoént pedig Tóth Laci adta meg, miután kilőtte a jobb felsőt, így egy huzamban harmadik meccsünket is megnyertük.
Erre egyébként 111. mérkőzés nem volt példa :) ...

A meccsen egyébiránt három rekord is született:
- 2009-ben még senki sem lőtt 6 gólt egy meccsen, ezt most Laci "mesterhatosával" megtette,
- az Alders történelmében még nem fordult elő, hogy 7 gólpasszt adjon valaki 1 meccsen, ez most Bulyónak sikerült,
- a legtávolabbról lőtt gól pedig Kocsi Gergő nevéhez fűződik, ugyanis saját hatosának a vonalából tudta bevenni az ellenfél kapuját, ilyenre sem volt még példa az Alders másfél éves fennállása során.


142. Edzőmeccs
White Alders FC - Csakatrick FC 11-10


WA FC: Kocsi D. - Bulyovszky, Kocsi G., Kerekes, Tóth L.
G: Tóth L. 6 , Kerekes 3 , Bulyovszky , Kocsi G.
 

 

Hozzászólások