Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2012-12-13 - Hírek

Stadionfejlesztés: Legfrissebb hírek

A mai napon kiderült néhány konkrétum a legnagyobb tervezett stadionfejlesztésekről: mikor lesz új stadionja a válogatottnak, Debrecennek és a Ferencvárosnak? A cikkből kiderül.

Új Nemzeti Labdarúgó Aréna: Hosszú ideje húzódik már ez a kérdés. Több EB-pályázatban is szerepelt, mégse nyúltak hozzá, és az évek folyamán egyre csak csökkent a befogadóképessége, mivel a felső karéjokat életveszélyesnek nyilvánították. Idén azonban elkezdték a felső részek javítását, így Románia ellen a teltház jóval több nézőt fog jelenteni, sőt, ha a pótselejtezőkig eljutunk, akkor akár a teljes stadion megnyitható lesz, azaz közel 40 ezer néző szurkolhat a mieinknek!

 

A mostani stadiont nem bontanák el, a későbbiekben atlétikai stadionként funkcionálna, az új nemzeti labdarúgóstadiont pedig mellette építenék fel. Azt még nem lehet tudni, hogy a névadó átköltözik -e az új létesítményre, vagy sem, bár ez lenne célszerű. Sok vita volt a befogadóképességen is, hogy mekkora stadionra van egyáltalán szüksége Budapestnek. Végül a 65 ezres kapacitás mellett döntöttek, ami lehetővé teszi akár Bajnokok Ligája döntő rendezését is. Ráadásul a 2020-as EB-t már nem 1 vagy 2 ország rendezi, hanem különböző európai nagyvárosok 1-1 stadionja, és ez méret sokat segíthet, hogy Budapest is házigazda legyen. A céldátum: 2016.

 

 

Albert Flórián Stadion: Az új Fradi-stadion 20 ezer férőhelyes lesz. Az építkezést 2013 első negyedévében kezdenék, a tervek szerint a 2014-es szezon kezdetén már itt játszaná hazai mérkőzéseit a Ferencváros. Ami azt jelenti, hogy 2014 júliusáig el kell vele készülni. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki nem bízik ebben...

 

Nagyerdei Stadion: A Debrecen labdarúgó csapata az utóbbi évtized legmeghatározóbb magyar együttese, hamarosan pedig ehhez méltó stadionnal gazdagodhat. A stadionépítésre kiírt pályázatra 4 konzorcium jelentkezett, a tervek szerint januárban hirdetik ki a győztest. Ha minden a tervek szerint halad, 2014 tavaszára készülne el az új aréna.

Hozzászólások