Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2011-05-26 - Grundfoci hírek

Már csak 2 nap a BL-döntőig

Nem mindennapi lehetőséghez juthatott volna legjobbnak tartott játékvezetőnk, hiszen a Németország - Uruguay barátságos válogatott mérkőzésre kapott meghívást. Ám ezt is sikerült überelni, hiszen Kassai Viktornak és segítőinek a Bajnokok Ligája döntőjén lesz jelenése.

Szombat este olyan klasszisok vonulnak ki a Wembley gyepére, mint Van der Sar, Ryan Giggs, Wayne Rooney, vagy a másik oldalon Iniesta, Xavi, Messi. Ebbe az elit társaságba keveredett Kassai Viktor, igaz neki ez nem újdonság, hiszen vezetett már Brazíliának, Spanyolországnak, Németországnak, a Manchester Unitednek pedig már negyedszer fúj. Ráadásul szerencsét is hoz nekik, hiszen mindhárom meccset megnyerték, úgyhogy ha ezen múlik, holnapután ők emelik fel a trófeát.

Mi pedig legyünk büszkék Kassai Viktorra és társaira: Erős Gábor és Ring György asszisztensekre, Fábián Mihály és Bognár Tamás "vonalbírókra", valamint Vad II István tartalék játékvezetőre, hiszen kevés a valószínűsége, hogy az elkövetkezendő néhány évben hasonló eseményre kerüljön játékosként egy honfitársunk.

Holnap a Manchester Unitedről olvashattok bővebben!

Hozzászólások