Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2010-08-10 - Grundfoci hírek

Magyar Kupa: Érdi siker az RKSK ellen

A rengeteg sérült és beteg miatt tartalékos összeállításban lépett pályára az Érdi VSE csapata. A mérkőzés elején ez nem látszott, sőt ha Huber pontosabban céloz akkor a kapufa helyett a vezetést is megszerezhették volna.

RKSK-Rojik-Érdi VSE 1:2 /1:1/

A 10. percben a sporik elnéztek egy hazai kezezést és a vendéglátok kihasználták az első helyzetüket. A gól érezhetően megfogta a csapatot. Amikor magunkhoz tértünk ismét több támadást vezettünk, de a kezek megítélésénél nem voltak a helyzet magaslatán a játékvezetők, így megfosztottak minket egy teljesen jogos büntetőtől. A félidő vége előtt Huber már nem hibázott így egyenlítettünk, az ekkor már 10 emberrel játszó RKSK ellen.

A második félidőben is támadolag léptünk fel, a hazaiak pedig a gyors kontrákra építették a játékukat. Kemény szikrázó összecsapások voltak mindkét oldalon, de a sárgalapok kiosztása sokszor indokolatlannak tünt. A spori előbb Huber, majd Kovács lerántását nézte tétlenül, habár mindkét szabálytalanság a 16-oson belül történt. A 79. percben Zsigmond szabdrúgásból gyönyörüen tekert a felső sarokba, ezzel eldöntve a mérkőzést.

Tipikus kupamérkőzésen, a második félidei játék alapján teljesen megérdemelten várhatjuk a sorsolást.

RKSK: Komora L, Vági T, Plókai A, Molnár D, Burcsa G, Radovits V, Szálkai Zs, Gyürki B, Kató S, Sztancsek P, Papadopulos A.

Csere: Sztancsek P. helyett Temesi N. a 67. percben, Molnár D. helyett Szkukalek I. a 80. percben, Kató S. helyett Radovits Á. a 82. percben.

Érd: Szabó G, Szauter I, Jakab Á, Kovács K, Herczog Gy, Huber B, Megyeri R, Zsigmond L, Cservenka G, Németh G, Drozdik D.

Csere: Zsigmond L. helyett Süveges G. a 79. percben, Drozdik D. helyett Ilyés G. a 80. percben, Cservenka G. helyett Polacsek K. a 82. percben.

Góllövő: Papadopulos A. a 10. percben, Huber B. a 44. percben, Zsigmond L. a 79. percben.

Sárgalap: Gyürki B. a 12. percben, Jakab Á. a 31. percben, Herczog Gy. a 32. percben, Zsigmond L. a 43. percben, Kovács K. az 52. percben.

Piroslap: Gyürki B. a 37. percben.

(www.erdi-vse.gportal.hu)

Hozzászólások