Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2010-12-22 - Grundfoci hírek

Keszei Ferenc kettős szerepben az NB III-ban, mit gondol a mester

Mint ahogyan arról már korábban beszámolt több hírlap között honlapunk is, Keszei Ferencet a Balatonlelle SE vezetőedzőjét 2011. január elsejétől felkérték Nagykanizsai TE szakosztályvezetői pozíciójának a betöltésére. Az alábbiakban egy rövid interjú olvasható a szakemberrel a nagykanizsai szerepvállalásáról, amit a Balatonlelle hivatalos honlapja készített.

 Hogyan került szóba a neve Nagykanizsán?
- K.F.: Nagykanizsán születtem és itt élek a családommal hatvan éve. Eddig két alkalommal edzőként, egyszer pedig elnökként szolgáltam a városom labdarúgását. Kozma Lajos közel egy évtizede dolgozott szakosztályvezetőként az NTE-nél, nyomós okok miatt döntött úgy, hogy lemond a posztjáról. Felkértek, hogy vegyem át a munkáját. A felnőtt csapat fél szezon után egy ponttal áll a kieső helytől, nem mondhattam nemet.

- Miért döntött úgy, hogy továbbra is edző marad Balatonlellén?
- K.F.: Edzőként legtöbbet eddig Somogyországban dolgoztam, azon belül is Balatonlellén. Harmadik alkalommal ülök a lellei kispadon, nyugodtan mondhatom, hogy Balatonlelle a második otthonommá vált. Most újoncok vagyunk, a bajnokság felénél nem hagyhattam cserben a csapatot.

- Időben mennyire összeegyeztethető a két megbízatás?
- K.F.:Megnyugtatom, hogy mindkét vállalásomra van elég időm és energiám.

- Ön szerint felvet-e erkölcsi problémát, hogy mind a két csapat egy csoportban szerepel?
- K.F.: Boldog lennék, ha ez lenne a magyar labdarúgás legnagyobb erkölcsi próbatétele, amikor a két csapat fél év alatt egyszer egymás ellen játszik.

- Mennyiben különbözik a két munkakör?
- K.F.: Az egyikben edzői feladatokat látok el, a másik egy szakosztályvezetői munkakör, ahol a felnőtt és utánpótlás csapatok eredményes működéséhez szükséges háttér megteremtése a feladatom.

 

www.nb3.hu

Hozzászólások