Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2009-11-11 - Grundfoci hírek

Igénytelenek diadalt hozott az első idei 16 csapatos sátras kupa

Illetve rengeteg jó mérkőzést, sok gólt, és a legnagyobb esélyesnek kikiáltott alakulatok (szám szerint hat korábbi tornagyőztes) idő előtti elvérzését. De sajnálatos módon hozott egy kéztörést is. Figyeljünk jobban egymásra!!!

Végre szombat reggel senkinek sem kellett az eget, pontosabban a felhőket kémlelnie. Úgy jövő év április közepéig nem is szükséges, mert mindannyiunk örömére, áll a sátor! Talán ennek tudható be, hogy a csapatok háza táján a harci kedv is erőteljesen megnőtt. A nevezési lapok kiküldése után néhány órával már be is telt a lista, viszont telefonom ezt követően is folyamatosan csöngött. A viszonylagos nyári "érdektelenség" után ez mindenképp jó hír. Mivel semmi jónak nem vagyok elrontója, gyors vélemény nyilvánításra ösztönöztem az érintetteket. A létszámnövelésre a megjelölt időpontig ellenreakció nem érkezett, ezáltal zöld utat kapott a mezőny további négy csapattal való kibővítése. Viszont akadt még csapat, aki így sem fért be a 16 közé, de sajnos valahol mindenképp meg kell húznunk a határt. Velük a következő tornán számolhatunk...

Mint ahogy a főcímben már utaltam rá, a hat korábbi győztes jelenlétével (Kamino.hu, Fehér Ház, BSC FC, Napredak, Partner Cable és Felvidék) igazán erős mezőnyt sikerült összehoznunk. Viszont meglepetésre - gondolom ezzel nem lövöm le a poént - egyikük sem jutott el a döntőig. Ez viszont azt jelenti, hogy mint gyakorta hangsúlyozom: nincs legyőzhetetlen csapat, illetve ha még valaki nem nyert kupát, ez nem jelenti azt, hogy nem is nyerhet... Országhatáron kívülről érkező csapatként újra eljött a révkomáromi Felvidék, viszont mégsem nekik kellett a legkorábban kelniük. A kilométerek versenyét a Nyíregyháza Józsaváros focistái nyerték, ami már önmagában megért egy Fair-Play Díjat...

A 16 csapat első körben  4 pályán, 4 négyes csoportban mérkőzött meg egymással. A vigaszág idő hiányában értelmét vesztette, így aki továbbra is versenyben akart maradni, annak csoportelsőként, legrosszabb esetben másodikként kellett végeznie. Mivel erős és még annál is erősebb csapatok  vívták élet-halál harcukat, könnyű csoportról ezúttal nem beszélhettünk. Az viszont mindenképp vicces, hogy hiába a nyílt sorsolás: a Budai Ászok, a Forza, és a 22 Steps - ki tudja egymásután hányadszor - ezúttal is összekerültek, a White Alders pedig ugyanígy rutinszerűen kapta meg a Napredakot és a Fehér Házat.

Az A pályán a BSC FC és a Felvidék személyében két tornagyőztessel nézett farkasszemet a Focisokk és a H1N1. Noha végig töretlen elszántsággal küzdöttek a "kihívók", végül győzött a rutin. A B pályáról a kifusokkal megerősített 22 Steps és a Józsaváros ment tovább. Az utolsó meccsig úgy tűnt, még a Budai Ászok is partiban lehet, aztán beleszaladtak egy nagy zakóba. A Forza indulása sokáig kétséges volt, aztán Müller Janival (Budai Ászok) egyetemben csatlakoztam hozzájuk. A helyzeten ez sem javított, egyedüli vigasz, hogy nem lettünk tornautolsók. Ha nincs egy parádésan védő kapusunk nem is tudom, mi lett volna...

A C csoport ugyancsak két korábbi győztest sodort egymás mellé, mint ahogy a D is. Az előbbiben a Kamino.hu ellentmondást nem tűrve nyerte meccsit, majd a végén a Partner is besodort egy hatost a Goal Zerónak. Viszont a második továbbjutó hely így sem jött össze. Két győzelemmel és egy veseséggel az Igénytelenek ment tovább. A D pályán az ezt megelőző kupán brillírozó White Alders kapitulált. Ritka rossz napot fogtak ki. A Fehér Ház esélyeshez méltóan gond nélkül menetelt, sőt az Alders ellen Kiss Sanyi mindkét tizenéves kora elejét taposó fia gólt szerzett! Lassan már az "öregeknek" kell túrni ahhoz, hogy bent maradjanak a csapatban. A második továbbjutó hely  sorsa az utolsó, meglehetősen paprikás hangulatban zajló Napredak - Nápolyi FC derbin dőlt el. A végeredmény 1-3, ezzel a kétszeres győztes listavezető pirosak végül pozitív gólkülönbségük dacára az első körben búcsúztak a tornától...

A csapatok erejét nézve a középdöntő nem is hozhatott volna gyenge meccset. Senki sem jutott el érdemtelenül odáig. Viszont meglepetésszagú eredményekben mégsem volt hiány. Hiába kiegyenlítettek az erőviszonyok, azért azt szerintem senki sem hitte volna, hogy a négy csoportelső közül mindössze a BSC FC jut be az elődöntőbe. Ők a nyírségieket verték, a Felvidék a Steps-t, a Nápolyi kiváló védekezésének köszönhetően a rengeteg helyzetet kihagyó Kaminót, az Igénytelenek pedig egyszerűen lemosták az addig parádésat alkotó Fehér Házat.

A meglepetéshullám az elődöntőben élte katarzisát. 0-2-es hátrányból talpra állva az Igénytelenek hatot szórt a Felvidéknek, a Nápolyi pedig 1-1-el zárt a helyzeteit sorra kihagyó, hihetetlenül erős csapattal érkező BSC ellen. A mérkőzés hevében a gólkirályi címért is harcban álló nápolyis Varga Krisztián egy, a labdáért folyó harcban földre került, ellenfele pedig olyan szerencsétlenül esett rá, hogy egyik csuklója bánta az incidenst. Szerencsére néhány perc múlva már menőben ült, és rövid időn belül korházi ellátásban részesült. Amikor a hatos rúgásokra sor került már messze járt a pályától, így nem láthatta, hogy az ötödik körig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Aztán egy BSC-s hiba, és el is szállt számukra a triplázás lehetősége. Ezen a hétvégén egészen biztosan...

Az elődöntőre teljesen le is eresztettek, hozzájuttatva ezzel a felvidékieket a harmadik helyhez. A döntő viszont ismételten parádés mérkőzést hozott. Annak dacára, hogy az utolsó négy percig még gólt sem láthattunk. Aztán egy szépségdíjas kontratámadás végén Kocsó megvillant, és mivel a Nápolyinak innentől már muszáj volt kitámadni, védelmük fellazult, egy percen belül kaptak még kettőt. A vége 3-0 a Hidvégi Máté által összeverbuvált Igényteleneknek, akik a 17. idei trófea begyűjtésén túl feliratkoztak kupagyőzteseink dicsőségfalára is.

A torna legjobb kapusa a BSC FC kiváló hálóőre, Türk Roland lett, gólkirálya az Igénytelenek színeiben 9 találatig jutó Kocsó Sándor. Akinek ezúttal nem sikerült beverekednie megát a legjobbak közé, az se szomorkodjon. Folyt. köv. november 21-én, újfent 16 csapattal... 


A Budapesti Amatőr Futsal Liga idei 17. kupafordulójának végeredménye:


    Mcs Gy D V Lg Kg Pont
                 
1. IGÉNYTELENEK 6 5 - 1 23 10 16
2. NÁPOLYI FC 6 3 1 2 12 11 15
3. FELVIDÉK 6 4 - 2 20 14 14
4. BSC FC 6 4 1 1 19 9 13
5. KAMINO.HU 4 3 - 1 12 3 12
6. 22 STEPS 4 2 1 1 17 6 11
7. FEHÉR HÁZ 4 2 1 1 16 11 10
8. NYÍREGYHÁZA JÓZSAVÁROS 4 2 1 1 7 5 9
9. NAPREDAK 3 1 1 1 7 5 8
10. PARTNER CABLE 3 1 - 2 7 8 7
11. FC FOCISOKK 3 1 - 2 6 10 6
12. BUDAI ÁSZOK FC 3 1 - 2 5 10 5
13. H1N1 3 - - 3 3 12 4
14. GOAL ZERO 3 - - 3 3 16 3
15. FORZA 3 - - 3 2 15 2
16. WHITE ALDERS FC 3 - - 3 1 15 1
 
A győztes csapat tagjai: Hidvégi Máté, Terray László, Terray András, Kocsó Sándor, Wéber Zoltán, Rém András, Pál Szilveszer és Kovács Balázs.

Legjobb kapus: Türk Roland (BSC FC)      
         
Gólkirály: Kocsó Sándor (Igénytelenek)    

Fair-Play Díj: Nyíregyháza Józsaváros    

A Budapesti Amatőr Futsal Liga következő tornájának időpontja és helyszíne: 2008. november 21., 9 óra, Budapest XIII, Fáy u. 58., Vasas Sportcentrum.            

Szeretettel várjuk minden amatőr csapat jelentkezését!           
Érdeklődni az info@futsalkupa.hu e-mail címen, illetve a 20/532-0580-as telefonszámon tudtok...

 

Hozzászólások