Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2012-06-17 - Külföldi hírek

Hatalmas pénzügyi bukás lehet Ukrajnának az EB!

Közgazdasági elemzők szerint északkeleti szomszédunk számára nem hozza meg a várt hasznot a 2012-es Európa-bajnokság, ráadásul a remélt gazdasági növekedésben sem bízhatnak az ukránok, mivel messze nem lesz akkora hatással a sorozat az országukra nézve, mint azt előzetesen gondolták- vélekednek a szakemberek.

Andrej Kolpakov, a Davinci AG cég egyik vezetője, elmondta:

“Az országban zajló belpolitikai feszültségek, valamint az arra érkező súlyos nemzetközi reakciók porba tiportak minden tekintély kiépítésére szolgáló kísérletet. Ennek alapján az Eb Ukrajna számára egyáltalán nem fog semmiféle profitot termelni, sőt az előzetesen sokak által elkönyvelt szignifikáns fellendülés szintén elmarad. Hiába készültek hosszú éveket ennek az eseménynek a lebonyolítására a szervezők, egyszerűen nem tudtak kedvelt turisztikai központokat kiépíteni, illetve a nyilatkozat elején említett problémák nyomán a turisták zömének esze ágában sem lesz visszatérni még egyszer a szovjet utódállamba. Az illetékesek úgy számoltak, hogy a mérkőzésekre érkező szurkolók körülbelül 1 milliárd euróval gazdagítják az államkasszát, ez az eszmefuttatás túlzó és hibás, én alacsonyabb összegre számítok. A befektetések az infrastruktúra fejlesztése érdekében időszerűek voltak, viszont jobb lesz, ha mindenki felkészül: Ukrajna 6-8 millárd dolláros deficittel zárja majd az Európa-bajnokságot.”

Az országban eddig 13,4 milliárd dollárt fordítottak a kontinenstorna megrendezésére, ebből 6,6 milliárd érkezett közvetlenül az államkasszából, a fennmaradó részt különböző vállalkozások, magánbefektetők állták.

Hozzászólások