Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2010-07-06 - Grundfoci hírek

Győzött a kisRedbull! 2010 bajnoka egy junior csapat lesz?

A pontszámítás alapján könnyen előfordulhat. Teljesítményük magáért beszél, négy rajtból eddig hármat nyertek, emellett van egy második helyük, illetve az idényből még hátra 11 forduló. Persze messze még a vége…

Annál is inkább, mert ehhez lesz egy két szava a többi bajnokaspiránsnak is. Mármint annak a kettőnek egészen biztos, akik nem csak matematikai esélyekkel rendelkeznek. Gondolok itt az öt kupagyőzelemnél járó 22 Steps-re, és a rendre pazar eredményeket szállító Igénytelenekre. Ha a kiszámíthatatlanságot veszem alapul, ez is a foci szépségei közé tartozik. Illetve az egészségmegőrző maszlagon túl még az a szignifikáns kritérium is, hogy nézni és űzni egyaránt kiválóan lehet. Példa erre az éppen Dél-Afrikában dúló vébé, hiszen miközben az ott rohangáló multimilliomosokat csodáljuk (kivéve talán a Koreai NDK és Honduras focistái), belőlünk sem bír kiveszni a futballkedv.

Világbajnoki láz, iskolai szünet, családi nyaralás ide vagy oda, semmi sem tudta meggátolni, hogy egy kiváló kupával búcsúztassuk 2010 júniusát. A 12 csapat hamar össze is jött, úgy látszott teljes lesz a mezőny. Egészen az utolsó előtti pillanatig, jelesül addig, amíg a Budai Ászok krónikus létszámhiányra hivatkozva vissza nem vonta nevezését. Aztán a csapat magja szombat reggel mégiscsak heveny vekkerberregésre ébredt, és a Futballicát erősítve ők is tiszteletüket tették idei 13-ik kupánk helyszínén.

A sorsolásnál ekképp három hármas és egy kettes csoport került felosztásra. Mivel sem a Haló Kélem, sem a kisRedbull, sem pedig a Milfesek nem ragaszkodtak külön juniorkategóriához, mentek ők is a nagy közös kalapba, ahol a következő párosítás született. A pálya: No Grazie, White Alders FC, Igénytelenek; B: Haló Kélem, Futballica, kisRedbull; C: 22 Steps, FC Focisokk, Milfesek; míg ide-oda alapon a D pályán a H1N1 és a Napredak várta a rajtot sikerre éhesen.

Az A mezsgyén legelőször a No Grazie illetve a White Alders került egymással sportszerű, ámde véresen komoly összeütközésbe. A végkifejlet egy igazságos 2-2 lett, majd következett az Igénytelenek órája. Megszokott pontos, tudatos és gyors játékukkal abszolvált két meglehetősen sima meccs után biztosították be magukat az legjobb nyolcba. Jobb gólaránnyal az Alders a második, a No Grazie pedig a harmadik helyen várta vigaszágas ellenfelét.

Akik értelemszerűen a B pályáról kellett, hogy érkezzenek. A nyitómeccsen a Futballica alaposan meglepte a Haló Kélemet, de mint később kiderült, 3-0-s győzelme csak a kedvezőbb vigaszágas pozícióra volt elegendő. Ugyanis, mint az Igénytelenek, a kisRedbull sem kegyelmezett, és a maximális pontszám begyűjtése mellett jegyzett tucatnyi góljával egyértelművé tette, ezúttal sem puszta kedvtelésből érkeztek.

Egy pályával a Duna felé kicsit könnyebb dolguk volt az egybegyűlteknek, hiszen az utolsó csoport számbéli hiányossága kapásból két továbbjutót predesztinált. A bajnoki tabellán vezető pozícióban tündöklő 22 Steps ott kezdte a tornát, mint azt 13 nappal korábban befejezte. Ragyogó focival, no meg szám szerint öt góllal kopogtatott be a megszokott kapusát nélkülözni kénytelen Focisokk hálójába. A vecsésieknek a Milfesek ellen sem ment sokkal jobban a játék. A 2-2-es végeredmény ismeretében már csak abban bízhattak, hogy a juniorokat a zöldek még keményebben megszórják. Ehelyett érett a meglepetés! Az első félidő végén kettő találat szerepelt a Milfesek, és nulla a Steps neve mellett. A szenzáció (engedtessék meg, hogy így kendőzetlenül kimondjam) viszont sajnos elmaradt, győzött a rutin, és Karáék a második halfban 3-2-re fordították a derbit.

A Focisokk elméletben a H1N1-et kellett, hogy kapja a vigaszágon - már csak az utóbbi két kupából kiindulva -, ráadásul a papírforma sem nekik kedvezett, hiszen oda-visszavágós ellenfél gyanánt a tavalyi bajnok Napredakot kapták. Viszont ezek a mellékzöngék rajtam kívül vélhetően senkit nem érdekeltek, különösképpen a H1N1 feltüzelt focistáit, akik mind a két mérkőzésen riválisuk fölé emelkedtek, és két győzelemmel a hátuk mögött lazán bemasíroztak a középdöntőbe.

Az egyenes kiesés réme hasonlóan küzdős játékra inspirálta a vigaszág túlórázó csapatait, melynek eredménye három igazi meglepetés lett. A Haló Kélem a legendás angol-magyar emlékét előásva 6-3-ra iskolázta le az előző kupán még elődöntős White Alders-t, míg a Focisokk 2-1-re hozta a Napredak elleni meccset, ezáltal a torna utolsó helyére taszítva 2009 legjobbját. A izgalmak terén a Futballica – No Grazie viadal sem maradt adósunk, ráadásul a hármas sípszó utáni 1-1 értelmében idegrendszerükről és rúgótechnikájukról is számot kellett, hogy adjanak. Ebben ezen a napon pedig a Futballica játékosai bizonyultak jobbnak…

A középdöntőben Müller Janiék szinte valamennyi mozzanatában lekopizták az előző 2x12 percet. A H1N1 ellen is 1-1-nél hasított élesen a levegőbe sporink sípja, és mint fél órával korábban, ezt a hatos párbajt is gond nélkül abszolválták. A csapat rövidke pályafutásának legnagyobb sikerét elkönyvelve az elődöntő résztvevőjeként várhatta a folytatást. Az odavezető út többi mérkőzése ugyan több gólt eredményezetett, azonban a papírforma egyik esetben sem került veszélybe. Az Igénytelenek a Focisokkat, a kisRedbull a Milfeseket, a 22 Steps pedig a Haló Kélemet ütötte el a továbbjutástól.

Az elődöntőben a Steps határozott játékkal bírta jobb belátásra a talán már egy kissé jóllakott Futballicát. A vége 3-0. Ugyancsak három rúgott gólig jutott az Igénytelenek is, esetükbe azonban ez vajmi kevésnek bizonyult a döntőben való részvételhez. A kisRedbull szűnni nem akaró rohamaival nem tudtak mit kezdeni, végül 3-5-re maradtak alul.

Még a Steps elleni mérkőzés közepe táján kiabálta be az ideiglenesen Ászokosból Futballicássá vedlett Vokoun Iván csapattársainak, hogy ha lehet ne fussák szét magukat. Ez a meccs már amúgy is elúszott, tartalékoljanak a bronzra. Nos nem tudom mennyire fogadták meg tanácsait, viszont az eredmény ismeretében nyugodtan kijelenthetem: sehogy. Az Igénytelenek az elődöntő elvesztése okán keletkezett nagy szomorúságban valósággal kapuja elé szegezte a feketéket, és kettő bekapott találat ellenében hat alkalommal büntettek.

Jó, hogy kicsit késlekedtem a cikkírással, és megvártam a Brazil-Hollandot! Szerintem nincs olyan ember aki nem látta volna, amint a brazilok saját maguk felett fényes győzelmet aratva simán kiszórták csapatukat a vébéről. Hasonló élményben lehetett pár nappal korábban része a Steps-nek is, noha a vezetést ebben az esetben – kicsit eltérve az utólagos forgatókönyvtől, - a juniorok szerezték meg. De nem sokkal később, már ellen is jegyezték azt egy ügyes találattal, majd még két továbbival. Aztán mint már annyiszor, elpattant a cérna. A Steps ellen - pedig mint köztudott -, a legjobb ellenszer a mentális hadviselés, hiszen a mérkőzések hevében szinte bármelyik pillanatban képesek értelem nélkül felrobbanni. Pláne, ha provokálják őket! És ezt megtették. Előbb a KisRedbull néhány focistája, majd később az egyébként tényleg nem csúcsformában teljesítő, ámde kellőképp felbőszített spori, melynek eredménye két kiállítás lett. Magáé a mérkőzésé pedig 3-3, ami így büntetőrúgásokkal kellett, hogy eldőljön. Az idegek harca pedig általában a nyugodtabb fél malmára hajtja a vizet, és tette ezt most is. A torna kapusának kikiáltott és addig kiválóan védő Karda egyetlen egy löketet sem tudott hárítani, míg csapattársai egyet elhibáztak, hozzájuttatva ezzel ellenfelüket idei harmadik diadalához.

A bajnoki pontversenyben ugyan elkezdődtek a mínuszolások, de talán a kisRedbull pillanatnyi helyétől eltekintve reális a kép. Végül, de nem utolsósorban, a torna gólkirálya – idén immár harmadjára – a kisRedbullos Bernáth György lett, míg negyedik helyével és szimpatikus játékával a Fair Play-Díj a Futballicához került. Három hét szünet után a bajnokság július 17-én, szombaton folytatódik. Akinek kedve van jelentkezzen mielőbb, mert utána újabb négy hét pihi következik!


A Grundfoci/BAFL idei 13. kupafordulójának végeredménye:

    Mcs Gy D V Lg Kg Pont
                 
1. KISREDBULL 5 4 1 - 25 9 12
2. 22 STEPS 5 4 1 - 19 6 11
3. IGÉNYTELENEK 5 4 - 1 28 16 10
4. FUTBALLICA 5 1 2 3 9 18 9
5. H1N1 3 2 1 - 5 2 8
6. FC FOCISOKK 4 1 1 2 8 14 7
7. HALÓ KÉLEM 4 1 - 3 8 16 6
8. MILFESEK 3 - 1 2 4 10 5
9. NO GRAZIE 3 - 2 1 5 10 4
10. WHITE ALDERS FC 3 - 1 2 8 14 3
11. NAPREDAK 3 - - 3 2 6 2

 

A győztes csapat tagjai: Zajcsek Viktor, Pócsik Balázs, Balogh Richárd, Bernáth György, Kern Máté, Érsek Róbert, Nagy János és Popovics Bertold

Gólkirály:
Bernáth György (kisRedbull)

Legjobb kapus: Karda Szabolcs (22 Steps)

Fair Plaj-Díj: Futballica

A Budapesti Amatőr Futsal Liga következő tornájának időpontja és helyszíne: 2010. július 17, szombat, 9 óra, Budapest XIII, Fáy u. 58., Vasas Sportcentrum.            

Szeretettel várjuk minden amatőr csapat jelentkezését!           

 
Érdeklődni az info@futsalkupa.hu e-mail címen, illetve a 20/532-0580-as telefonszámon tudtok...


Galéria

Hozzászólások