Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2010-08-04 - Grundfoci hírek

Győzelem a Dunaharaszti ellen!

Jó kis mérkőzést vívott egymás ellen a DMTK és az ESMTK, melyek az NB III Duna csoportjában hamarosan újra találkozni fognak. Érdekességképp megemlítendő, hogy a Harasztiban pályára lépett az állítólag a lába miatt visszavonuló Füzi Krisztián, a két éve még nálunk focizó Szemán Lajos, valamint a két hete csapatunknál próbajátékon résztvevő, sőt gólt is szerző Dunaveczky.

ESMTK – Dunaharaszti 2 – 0 (0 – 0)

Mindkét együttes több helyzetet is kidolgozott az első félidőben, de gól ekkor még nem esett.
A második félidő viszont remekül kezdődött. Rögtön a kezdés után szép támadást vezettünk, melynek végén a Haraszti kapusa bravúrral szögletre mentett. A sarokrúgás után a labda kipattant a vendég védőkről és Nagy Gábor a 16-os vonaláról a hálóba lőtt. 1 – 0

 

A gól feldobta a mieinket, több nagy helyzetet is kidolgoztak a fiúk, de a Haraszti kapusa bravúros védések sorozatával akadályozta meg a gólzáport.
Az 58. percben aztán szabadrúgáshoz jutottunk a vendégkaputól mintegy 20 méterre, melyet Dobray remek lövéssel gólra váltott. 2 – 0 (Csatárunk jó passzban van, 2 meccsen 3 gól. Ez a teljesítmény a bajnoki meccseken is megfelel!).

Az utolsó félórában a Haraszti mindent megpróbált, de nem sikerült gólt lőniük, mert vagy nem találták el a kaput, vagy kapusunk hárított, így a felkészülés során elszenvedték első vereségüket.

(www.esmtk.gportal.hu)

Hozzászólások