Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2010-07-09 - Grundfoci hírek

Duna-csoport: Csepel FC

35 ponttal a középmezőnybe jutott a Csepel együttese ebben az évben. Az előtte álló Törökbálint csapata majdnem 10 ponttal húzott el előtte, szóval esélye se volt utolérni őket.

Az év két részében a teljesítményük nem sokban különbözik egymástól, ha a pontjaikat nézzük. Ősszel ötször győztek, és három döntetlent játszottak, tavasszal pedig öt győzelmet gyűjtöttek be, de csak két döntetlent sikerült szerezniük, így az őszi 18 pont helyet tavasszal csak 17 pontot szereztek.

A győzelemre vezető meccsből négyet otthon, hatot pedig vendégként szerzetek meg. A döntetlenekből hármat otthon játszottak, kettőt pedig az ellenfél otthonában. Hatszor kaptak ki otthon, ami elég soknak számít, és ötször idegenben.

A leghosszabb sorozat, amíg pontot tudtak szerezni ősszel volt. Nyolc pontot gyűjtöttek két győzelemmel és két döntetlennel. Hosszú nyeretlenségi szériájuk nem volt, csak három forduló, amikor egymás után kikaptak.

Két ötgólos meccset játszottak. Az egyiket a Zsámbék ellen, a másikat pedig Sárisáp ellen. Az előbbinél 2-5 lett az eredmény, az utóbbinál pedig 5-1 a Csepel javára. A legnagyobb vereséget az Újpest csapata ellen szenvedték el az őszi fordulóknál, ahol 4-1-re kaptak ki.

 

www.nb3.hu

Hozzászólások