Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2010-11-08 - Grundfoci hírek

Dr. Paronai János: Nem volt tömegverekedés!

Dr. Paronai Jánost a Szabadkígyós elnökét kérdeztük a Szabadkígyós-Jánoshida mérkőzésen történtekről.

Dr. Paronai János: ” Szeretném leszögezni, hogy a különböző médiákban megjelentekkel ellentétben szó sem volt tömegverekedésről! Hogy verekedés volt az igaz. A találkozó tétjéhez képest – jó játékvezetés mellett – teljesen sportszerű mérkőzést játszott a két csapat. Egyedül a vendégek kapusa – Ulviczki Attila – került verbális konfliktusba néhány hazai szurkolóval, aki nem sokkal később, a kapura törő támadónkkal szemben utolsó emberként - a tizenhatoson kívül - szabálytalanságot követett el. A játékvezető már a kezében tartotta a piros kártyát, ám a kapus a labda után indult, majd verekedésbe keveredett a vele összeszólalkozó hazai szurkolókkal.

A verkedésben két hazai szurkoló, Ulviczki Attila és a kapus segítségére siető édesanyja vett részt. A rendezők egy perc alatt különválasztották a feleket, de a játékvezető félbeszakította a mérkőzést, melyet a vendégek - megfélelmítésre hivatkozva - nem is voltak hajlandóak folytatni.

Pár perccel később megérkezett a rendőrség is, de a járőröknek már nem akadt tennivalójuk. Mint később kiderült a jánoshidai elnök hívta ki őket. A történtekről felvétel készült, melyet elsőként a szövetséghez juttatunk el. Nagyon sajnálom a esetet, a szövetség várhatóan szerdáig meghozza döntését.”

 

 

 NB3.hu (Fotó: beol.hu)

Hozzászólások