Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2011-03-04 - Grundfoci hírek

Budapesti Amatőr Futsal Liga: Az élmezőny betlizett, a BB Form nyert!

Nem is akármilyen körítés mellett, ugyanis csere nélkül, azaz 4+1 fővel állták a sarat vérszemet kapó ellenfeleik szűnni nem akaró támadásaival szemben. De gyors kontráik hatásos méregnek bizonyultak…

Rekord számú, egész pontosan 20 kiváló csapatvezető adta le jelentkezését utolsó téli megmérettetésünkre. Az igazat megvallva nem ért váratlanul a dolog, mivel valamennyi idei tornánk meglehetősen intenzív érdeklődésnek örvendett. Ha valaki hosszútávon és eredményesen akar ebben a szakmában tevékenykedni, a lehetőségein belül muszáj eleget tennie a népakaratnak. Vagyis huzamosabb ideig nem tanácsos ide-oda tologatni csapatot, játékost egyaránt. Ráadásul a bajnokság szabályrendszere ezt kiküszöbölve lehetővé teszi, hogy alkalomadtán bővítsük a tizenkettes létszámot. Viszont ugyanakkor célszerű megszabni egy felső limitet is. 

Ami a logika határain belül meg is történt, így szombat reggel 16 mindenre elszánt alakulat várta a sátorbéli sorsolási ceremóniát. Maradjon köztünk, elég kemény tornára volt kilátás. Játékerő tekintetében egészen biztosan, hiszen a mezőny felének az előző évek küzdelmei során már kijutott jó néhány tornagyőzelemből. Még akkor is, ha a regnáló bajnok – a késve jelentkező Igénytelenek - ezúttal sem képviseltette magát.
 
A vak véletlen az „A-gyepen” a Napredak és a BB Form személyében rögtön összeterelte az idei nyitókupa döntőseit, illetve a H1N1-et és az újonc FBVSZ-t. Mellettük a White Alders, a Zsugabubus, és az ugyancsak elsőkupás Kelly Hősei számára jutott az a hálátlan feladat, hogy megnehezítse 2010 ezüstérmesének (22 Steps) az életét. A C-pálya a Háló Kélem, a Buxy Team és a Felvidéki Sasok személyében igazi halálcsoporttá lépett elő, különösen úgy, hogy az előző tornán már a Dream Team is megmutatta oroszlánkörmeit. Győzelmi aspiránsok persze a keresztbe szelt nagypálya túlsó szegletéből sem hiányoztak. A dicső múltú BSC FC és az FC Focisokk kihívói a Budai Ászok, valamint a Verdevils fiataljai lettek.
 
Mint már említettem, az A-csoport első köre a lehető legrangosabb összecsapással vette kezdetét. A listavezető Napredak sokáig eredményesen annulálta a BB Form igen szépen szervezett akcióit, viszont egy kis hiba elég volt ahhoz, ha csak egy góllal is, de alulmaradjanak. Legnagyobb bánatukra ragyogóan rajtolt a FBVSZ is. 2-0-al lepték meg a szebb sorsra érdemes H1N1-et, akik aztán a Napredak ellen sem tudták azt produkálni, amit szerettek volna. Míg nekik a vörösek, addig a „büntetés-végrehajtóknak” a BB Form okozott komoly fejtörést. Különösen 5-2-es vereségük boncolgatása során. Álmából felébredve a már búcsúzó H1N1 végül mégiscsak nagyot alkotott, az utolsó percig vezetett a BB-sek legnagyobb ámulatára. A derbi vége így is egy elégedett biccentésre okot adó 1-1 lett. Aztán ámult egy nagyot a Napredak is, amikor az FBVSZ esélyt sem adva lerohanta. A listavezető Napredak ennek fényében, már az első körben kiesettek listájára került!
 
A B-pályán a White Alders egy történelmi mérkőzés részese lett, hiszen ellenfelükkel a Liga berkein belül még senki nem találkozhatott. Még akkor is, ha a pirosak csapatából korábban páran már tiszteletüket tették egy-két tornánkon. A csapatkapitány Lőrincz Ábel annak idején pont a White Alders színeiben debütált. Talán most is jobban örült volna, ha ott játszik. Az eredmény ismeretében egészen biztosan, hiszen abban az esetben egy 2-0-s sikernek örülhetett volna. Így viszont ezt nem tehette meg. Jól kezdett a Zsugabubus is, noha győzni nem tudott, viszont a 22 Steps ellen egy egállal szerintem mindenki kiegyezne. A „bemelegítés” után a Steps megrázta magát, és addigi egy pontja mellé gyorsan behúzott még hármat. Áldozataik Kelly Hősei voltak. Amilyen magabiztosan focizott a Zsuga a Steps ellen, olyan rendezetlenül folytatta. Az Alders rövid időn belül 3-0-s előnyre tett szert, érett a vereség. Aztán valahogy mégis összekaparták magukat, és ha fordítani nem is tudtak, legalább egálra kihozták a meccset. A White Alders hiába nyitott győzelemmel, innentől már csak két dologban reménykedhetett. Egyfelől abban, legalább pontosztozkodással zárják a Steps elleni 2x12 percet, illetve, hogy hasonlóképpen cselekszik a Kelly is nagy riválisukkal, a Zsugabubussal szemben. Mivel a középdöntőben már nem találkozhattunk velük, talán mondanom sem kell, egyik hipotézis sem teljesült.
 
Sokszor egy csoport végeredményét a körbeverések határozzák meg. Nos a C-pálya esetében a tézis új fordulatot vett, hiszen a három fő esélyes egymás elleni mérkőzései valamennyi esetben döntetlennel értek véget. Ráadásul a Dream Team egyikük számára sem jelentett megoldhatatlan faladatot, így három óra focizgatás után 5-5 pont állt mindannyiuk neve mellett. Viszont csak két csapat juthat tovább, ami azt vonta maga után, hogy a Dream Team mellett egy azidáig veretlen egység is a további küzdelmek feladására kényszerült. A gólarány tekintetében ez pedig a Buxy Teamet érintette legérzékenyebben.
 
A negyedik pályán a BSC FC egy meglehetősen impresszív 4-1-el próbálta elvenni a Verdevils játékkedvét, majd a Budai Ászok a FC Focisokkal ikszelt. A két héttel ezelőtti döntőt csak büntetőkkel elbukó feketék tovább folytatták zuhanórepülésüket, és egy nehezen magyarázható 5-2-es vereségbe szaladtak bele. Ha azt mondanám, hogy a BSC ellen, nyilván nem lenne annyira meglepő. Viszont legyőzőjük az idényt szerfelett gyatrán kezdő Verdevils lett. Mivel a BSC FC ha csak egy góllal, de jobbnak bizonyult további két ellenfelénél, továbbjutásuk egy pillanatra sem kérdőjeleződött meg. A Budai Ászoknak viszont győznie kellett volna az „ördögök” ellen, de ahogy a Focisokk, ők sem találták annak sebezhető pontját.
 
A Verdevils az első két torna kapcsán rájuk zúdított negatív kritikát félreseperve zseniális játékról adott számot a középdöntőben is. Ellenfelük a tabella vezető négyese közül egyedüliként állva maradt Háló Kélem lett, akik látva a lehetőséget, mindent megtettek annak érdekében, hogy meglépjenek üldözőiktől. Érett focival remekelt a Verdevils is, következésképp a meccs esélyesének ezúttal is be kellett érnie egy döntetlennel. Csak hát az egyenes kiesés miatt jelen szakaszban, - és persze ilyen esetben - már büntetők határozzák meg a torna metódusát. Két héttel korábban - a Focisokk elleni döntőben - a hatosok szerencsét hoztak a fehéreknek, most viszont nem. A Verdevils került az elődöntőbe. A két junior derbijével egyidejűleg, hasonlóan tartalmas mérkőzések bontakoztak ki valamennyi hadszíntéren. Ha nehezen is, de végül a csoportelsők kiharcolták a folytatás zálogát, a továbbjutást. A BB Form 4-3-ra verte a Zsugabubust, a 22 Steps 4-2-re az FBVSZ-t, a BSC FC pedig 2-0-ra a Felvidéki Sasokat.
 
Az elődöntőben már nem volt ilyen egységes az arculat. A vártnál jóval simább forgatókönyv szerint alakult mindkét találkozó, 3-1-es végeredményt hozott a sípszó itt is, ott is. Egy mondatba összefoglalva: a Verdevils túlzott nagy lelkesedéssel támadt a BB Formra, a 22 Steps pedig a szokásosnál szerényebb elánnal a BSC FC-re.
 
A helyosztókra viszont visszaállt a rend, és olyan összecsapásokat láttunk, amelyekre egyáltalán nem lehetett panaszunk. A bronzért folytatott csatát 2-1-el ugyan a 22 Steps nyerte, de dicséret illeti a Verdevils fiatal játékosait is, akik teljesítményükkel és pályán mutatott szimpatikus magatartásukkal megérdemelten vehették át a Fair Play-díjat.
 
A döntő megjósolhatatlan kitételnek bizonyult. Számomra legalábbis. Hiszen hiába jó csapat a BB Form, játéktudásban a BSC sem rosszabb, ráadásul az utóbbiak dupla akkora regimenttel érkeztek, mint csere nélkül kiálló, egyre fáradtabb ellenfeleik. Csakúgy, mint a derbivel párhuzamosan zajló bronzmeccsen, fej-fej mellett „haladtak” a csapatok. Két perccel a lefújás előtt úgy festett a helyzet, mindkét esetben a büntetők lesznek hivatottak meghatározni a végső sorrendet. Aztán nem így történt. Jelen esetben egy gyors akcióból értékesített lövés pecsételte meg az érintettek sorsát. Így a Napredak ellen elbukott januári döntője után a BB Form első idei kupájának örülhetett. A gólkirályi cím a kulcsfontosságú utolsó találatot értékesítő Spiesz Tamáshoz került, míg a legjobb kapus cím ezen momentum elszenvedőjét, - a BSC játékosát -, Türk Rolandot illette.
 
A Háló Kélem annak dacára, hogy nem tudta megismételni két héttel korábbi parádés produkcióját, négy ponttal elugrott az élmezőnytől. Viszont már az üldözők táborát gyarapítja a BB Form és a 22 Steps gárdája is. Folyatás március 12-én, aki részese kíván lenni az akkori eseményeknek, a várható nevezések magas száma miatt záros határidőn belül adja le jelentkezését.
 
 
 
A Budapesti Amatőr Futsal Liga idei 3. kupafordulójának végeredménye: 
    M Gy D V Lg Kg Pont
1. BB FORM FK 6 5 1 - 18 10 16
2. BSC FC 6 5 - 1 14 6 15
3. 22 STEPS 6 4 1 1 16 9 14
4. VERDEVILS 6 2 1 3 14 15 13
5. FBVSZ 4 2 - 2 10 10 12
6. HÁLÓ KÉLEM 4 1 3 - 12 8 11
7. FELVIDÉKI SASOK 4 1 2 1 6 4 10
8. ZSUGABUBUS 4 1 2 1 9 8 9
9. BUXY TEAM 3 1 2 - 7 5 8
10. WHITE ALDERS FC 3 1 1 1 6 6 7
11. NAPREDAK 3 1 - 2 4

Galéria

Hozzászólások