Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2010-03-02 - Grundfoci hírek

A White Alders újra lendületben?

Hasonlóképp Kiss Zalán lendületes beszámolójához, a torna főszereplői közül egy másik fél szintúgy "tollat ragadott". Nem is akárki, hanem Bulyovszky Balázs a WA FC főállású csapatkapitánya, illetve jelen esetben a kupa gólkirálya...

"Érdekes felállásban érkeztünk a 4. kupára, miután a keretből csak Gergő (Kocsi) és Robi (Kovács) védő igazából. Döme (egyik Molnár) a Futballicában játszott, Arninak (másik Molnár) pedig máshol akadt dolga, ezért Vilinek kellett visszább lépnie. Kicsit nosztalgikus hangulatban léphettünk pályára, ugyanis ez az az alapcsapat (Müller Jani kivételével), akik két éve együtt fociznak. Nos, úgy látszik ez be is vált ...

Az első meccsünket azzal a Goalbusters-szel játszottuk, akikkel már nyár óta terveztünk egy barátságos meccset, de valahogy sosem jött össze. A szimpatikusan játszó fiatal csapatot 6-1-re vertük, amihez jómagam 5 góllal járultam hozzá, míg a 6. gólt Wili (Nemény) ragasztotta a felső sarokba.

A következő meccset az előző kupát nyerő Felvidékkel vívtuk, akik ellen eddig két 1-6-os "élményünk" volt. (Meglepetésre a Goalbusters igen tisztességesen helytállt ellenük, és egy remek meccset játszottak, aminek 4-6 lett a vége.) Amilyen gyorsan szereztünk vezetést a Goalbusters meccsen, Laci (Tóth) jóvoltából olyan gyorsan tettük ugyanezt a Felvidékkel szemben is. És ezen a mérkőzésen tapasztaltam azt, amit mindig játszanunk kéne: 4 emberrel védekezni. Remekül tartottuk 1-0-ás előnyünket, majd egy kisebb hiba után egyenlítettek. Ám ez nem tört le minket, és User (Németh) indításából született gólommal 2-1-re módosítottuk az állást. Ezt az előnyt már sikerült megtartanunk, így a kupa egyik legnagyobb meglepetését okozva legyőztük a Felvidéket.

A legjobb négy közé jutásért a Budai Ászokkal találtuk szembe magunkat. Miután ma nagyon éreztem a kaput, lőttem itt is gyors két gólt. Apró szépséghiba az egészben, hogy amíg az elsőt ballal az Ászok kapujába tekertem, addig a másodikat jobbal a saját felső sarkunkba. Szerencsére volt lehetőségem jóvá tenni hibámat, újfent betaláltam, ezzel 2-1 a mi javunkra. Ezután itt is, ott is akadtak lehetőségek, ám a mérkőzést eldöntő találatot végül Wili varázsolta az Ászok kapujába. Bent voltunk a legjobb négyben!

A döntőért a Napredakkal kellett megmérkőznünk. Ahogy eddig, most is mi szereztük meg a vezetést, ráadásul egy igen tetszetős góllal: Gergő 20-25 méteres indítását követően kapásból lőttem ki a jobb felsőt. Sajnos a félidő további része nem úgy alakult, ahogy elterveztük, és 3-1-re elhúzott a Napredak. De éreztük, nem szabad feladnunk, Laci még a félidő lefújása előtt szépített, így 2-3-as állással fordultunk. A második játékrészben a Napredak sokáig őrizte előnyét, viszont a meccs végéhez közeledve szabadrúgást kaptunk, ezt értékesítettünk, ezzel 3-3! Sőt! Ha a bíró észreveszi a Wili elleni faultot, akkor még egy büntetőt is kaphattunk volna ... Befejezésképp egy büntető helyett ötöt láthatott a nézőközönség, ugyanis a 3-3-as állás már nem változott a meccs végéig. Jöhetett a "szerencsejáték", ami ezúttal nem nekünk kedvezett. Míg én az elsőt belőttem, addig Daninak ezúttal megremegett a lába, és lövése a kapufán csattant. A továbbiakban már csak a bronzért adódott lehetőségünk játszani.

Az utolsó meccsről sokat nem is írnék. Letört minket az elvesztett büntetőpárbaj, a lábunkban is volt már jó pár meccs, és ezúttal a helyzetek sem akartak bemenni (mutatja ezt a három kapufa). A Nápolyi nagyon simán átgázolt rajtunk.

Beszámolóm végén több pozitívumot is kiemelnék: az egyik, hogy Gergő lejátszotta a 200. mérkőzését is az Alders-ben, ami nem kis teljesítmény, főleg ha azt nézzük, eddig 210 meccsünk volt összesen. A másik a csapat játéka, és az egymásért való küzdés. Ma kivétel nélkül mindenki nagyot hajtott, így jár a Szép volt fiúk! :) ... Harmadik a Fair Play-Díj, bár ezúttal nevezhetnénk a 4.helyért járó díjnak. A negyedik pedig saját gólkirályi címem, ami nem csak nekem dicséret, hanem a kollektíven az egész csapat számára is. :)”

Hozzászólások