Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2010-12-20 - Grundfoci hírek

A legkisebb költségvetésű a bajnokesélyes?

Bár utolsó bajnoki meccsét elveszítette az NB III Alföld csoportjában szereplő Csepel FC labdarúgócsapata, a szomszédvár Tököl Újbuda ellen aratott győzelmének köszönhetően mégis a tabella élén zárt ősszel a kék-piros gárda.

 

Nagy Zoltán vezetőedzővel még az első hely bebiztosítása előtt, a Gyula elleni vesztes meccset követően beszélgetett a Csepeli Hírmondó munkatársa.

A szakember – a látottakból ítélve- nehezen tette túl magát a 3-0-ra elveszített mérkőzésen: - Többekkel együtt még mindig bosszankodom a vereség miatt, hiszen szebben is lezárhattuk volna az idényt! A kék-pirosak 14 mérkőzésen 8 győzelmet, 4 döntetlent és mindössze két vereséget könyvelhettek el, s így 28 pontot szerezve végeztek az első helyen a 27 pontos Újbuda, valamint a 25 pontot szerző Tököl VSK előtt.

Az együttes jelentősen átalakult a tavalyihoz képest. A javarészt fiatalokból álló játékoskeret az idő múlásával hamar megtalálta a közös hangot a rutinos futballistákkal, s Balogh Zoltán, Vejmola Tamás, valamint a csapatkapitány Németh József is segítségére volt a trénernek egy jól működő öltözői hangulat kialakításában, ami manapság is egyik alapfeltétele a jó szereplésnek. Nem beszélve a lelkes szurkolótáborról, akik olykor pénztárcát és időt sem kímélve, idegenbe is elkísérik, és biztatják a csapatot. Az edző elismerésre méltónak tartja a csapatot működtető hátteret is, hiszen a tulajdonosok erőn felül, a csoport egyik legkisebb költségvetésű klubjaként teremtették meg a működési feltételeket.

Az őszi első hellyel tehát magasra került a léc, s reálissá vált a kérdés, lehet-e újra másodosztályú a csapat?

- Nem elképzelhetetlen - jelentette ki a szakvezető. Mostanra eljutottunk odáig, hogy ez a vágy kézzelfogható közelségbe kerüljön, de ugyanakkor nem szabad elrugaszkodni a realitásoktól! Nagyon komoly hátteret igényel a dolog, anyagilag mindenképpen, és ha ez megvan, akkor szakmai szempontból is átgondolható a Csepel FC esetleges másodosztályú története.

„Rend és fegyelem van csapatnál”

Németh József csapatkapitány osztja mestere véleményét a némileg átalakult csapatot illetően. – A sikerek egyik alapvető feltétele, hogy rend és fegyelem legyen a csapatnál, ami most megvan. Ennél a csapatnál látszik, hogy mindenki odateszi magát, a játékosok szeretnek edzésre járni, ami bizony – legyünk őszinték – nem volt mindig így. A jó közösség kialakulása is nagyban hozzájárult az őszi teljesítményünkhöz. A csapat tartására jellemző, hogy nagy verésekbe nem szaladtunk bele, annak ellenére, hogy nagyon fiatal átlagéletkorú a keret. Talán ennek is köszönhető, hogy a végére elfáradtunk kicsit, de a társaságban mindenképpen benne van a további jó szereplés lehetősége – zárta gondolatait a rutinos védő.

Légrádi Gábor (Csepeli Hírmondó)
 

Hozzászólások