Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2011-03-20 - Grundfoci hírek

5 nap a magyar-hollandig - Mérleg

Most még üres, de pénteken megtelik a Puskás Ferenc Stadion, ugyanis Magyarország válogatottja a világbajnoki ezüstérmes Hollandiát fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. A mieink a sorozat eddigi mérkőzésein hozták a kötelezőt, kicsivel talán többet is, ám a narancssárgák ellen nem sok jóra számíthatunk... Nézzük hogy állunk ellenük.

A két válogatott történelme során 16-szor találkozott egymással, ebből 3 nem hivatalos mérkőzés volt. 5 barátságos találkozó mellett 4-4 EB illetve VB selejtezős párharcra került sor. A mérleg: 5 magyar győzelem, 2 döntetlen, valamint 6 holland siker. A legutóbbi 5 találkozón vereséget szenvedtünk, utoljára 1984-ben tudtunk nyerni - Détári és Esterházy góljaival, Rotterdamban.

Nem szeretnék részletesen foglalkozni a régmúlttal, ám a legutóbbi két csatánk eredményét mindenképp megemlíteném. 1994-ben 7-1-re, tavaly a világbajnokság előtt 6-1-re kaptunk ki idegenben. Érdekesség, hogy mindkét alkalommal mi szereztük meg a vezetést egy-egy korai góllal - Illés Béla és Dzsudzsák Balázs révén -, szóval akár az is lehet a győztes taktika, hogy mi kapjuk az első gólt... Komolyra fordítva a szót, azt hiszem mindannyian elégedettek lennénk egy unalmas gólnélküli döntetlennel is, bár erre a közös múltunkban még nem volt példa, mint ahogy a lenti táblázat is mutatja.

Az online bukmékerek szorzói se mellettünk szólnak, egyet találomra kiválasztva: a magyar győzelem nagyjából 6-szoros pénzt ér, a döntetlen több, mint 4-szerest, a vendég sikerért pedig mindössze alig másfélszeres összeget fizetnének. Szóval egyet kívánjunk csak: boruljon a papírforma!

DÁTUM MÉRKŐZÉS EREDM. BAJNOKSÁG
2011.03.29 Hollandia - Magyarország   EB 2012 sel.
2011.03.25 Magyarország - Hollandia   EB 2012 sel.
2010.06.05 Hollandia - Magyarország 6 - 1 barátságos
1994.06.01 Hollandia - Magyarország 7 - 1 barátságos
1987.04.29 Hollandia - Magyarország 2 - 0 EB 1988 sel.
1986.10.15 Magyarország - Hollandia 0 - 1 EB 1988 sel.
1985.05.14 Magyarország - Hollandia 0 - 1 VB 1986 sel.
1984.10.17 Hollandia - Magyarország 1 - 2 VB 1986 sel.
1967.05.10 Magyarország - Hollandia 2 - 1 EB 1968 sel.
1966.09.07 Hollandia - Magyarország 2 - 2 EB 1968 sel.
1961.10.22 Magyarország - Hollandia 3 - 3 VB 1962 sel.
1961.04.30 Hollandia - Magyarország

Hozzászólások