Hírek

Hírek, aktualitások, mérkőzés beszámolók a Grundfocin
2010-01-15 - Grundfoci hírek

2010 őszétől 24 csapatos lesz az NB II

Az MLSZ elnöksége Telkiben elfogadta a következő idényre vonatkozó NB II-es és NB III-as versenykiírást...

A szövetség célja, hogy a színvonal növelése érdekében csökkentse a II. osztályban érdekeltek létszámát. Bár - a mai döntés értelmében - a következő idényben nem változik jelentősen a struktúra, azaz 32 csapat verseng egymással területi alapon felosztva, a 2010-2011-es időszakban már csak 24 együttes alkotja majd az NB II-t. Az elnökség a klubok munkájának elősegítése érdekében meghosszabbította az NB II-re vonatkozó nevezési dátumot. Az új határidő: 2009. június 22., hétfő 12 óra.

Természetesen az NB II-es rendszer átalakítása hosszabb távon az NB III-as versenykiírást is érinti, ám a következő idényben a harmadosztályban is hasonló feltételek mellett, hat csoportba osztva szerepelhet a 96 csapat. Jövőre azonban már csak maximum 90 együttessel számol a versenykiírás - mindez egybevág az MLSZ által a színvonal emelésére tett törekvésekkel.

Forrás: www.mlsz.hu

Konkrétan fogalmazva egy önálló utánpótlásbajnokság létrehozása helyett folytatódik az NB II feltöltése a szponzorok és mecénások által felkarolt csapatokkal és az NB I-es klubok utánpótláscsapataival, ami talán hozzájárul a színvonal emelkedéséhez, ám ugyanakkor az NB II-t minden bizonnyal a teljes érdektelenségbe fogja taszítani.
Kiemelendő, hogy a tervezetben egycsoportos, 24-csapatos másodosztályról esik szó, miközben már jelenleg is gondot okoz a 16-csapatos NB II 30 bajnoki fordulójának lebonyolítása szerdai fordulók nélkül (melyek száma az elmaradt fordulók által az égbe szökhet).

Hozzászólások